Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Mi leszünk az a párt, ami elmondhatja magáról, hogy felszámolta a szegénységet Magyarországon.” – Orbán Viktor, 2019 szeptember 29., Fidesz-kongresszus. Ekképpen emlékeztetett Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa közleménye elején

Ez is csak az egyik a miniszterelnök ordas nagy hazugságai közül, ugyanis 2017 és 2020 között egyre nagyobb mértékben mélyült a szegénység Magyarországon. A legújabb adatok szerint 2020-ban átlagosan 67.050 forintból kellett megélniük a nélkülözőknek. Az ő jövedelmük évről évre egyre messzebb kerül a szegénységi küszöbtől és ez is azt támasztja alá, hogy a Fidesz kormányzása alatt a szegények még szegényebbek lesznek- ismertette a statisztikai adatokat Korózs

Az MSZP politikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy az Orbán-kormány 11 éve alatt soha nem látott mértékben nőtt a szegénységben élők száma, miközben a miniszterelnök és baráti köre elképesztő vagyonokra tettek szert.

A Fidesz csak a tehetőseknek kedvez és nem támogat semmit, ami a szegénység felszámolását szolgálná. Így lett Magyarország az a hely az Európai Unióban, ahol a legkilátástalanabb a helyzetük a szegénységben élőknek- szögezte le.

Korózs Lajos ezután kijelentette, hogy baloldali pártként az MSZP célja, hogy egy olyan Magyarországot hozzon létre, amelyben az emberek segítséget és esélyt kapnak, ahol a jobb élet nem privilégium.

Éppen azért az MSZP azt akarja, hogy a 2022-es kormányváltást követően a 13 éve változatlan családi pótlék összege emelkedjen a duplájára, valamint a gyes és a gyet összege radikálisan növekedjen és az összes családtámogatási juttatás értékállósága törvényben legyen biztosítva!

Továbbá a gyermekek utáni adókedvezmény, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezménye, illetve a 25 évnél fiatalabbak, és az első házasok kedvezménye megtartása mellett az alacsony jövedelmű, adókedvezményre jogosult családoknak kiegészítő családi pótlékot is kell juttatni.

Mindezek mellett pedig igazságossá tesszük mind a nyugdíjemelés kiszámítását, mind a nyugdíjemelés elosztását. Meg kell szüntetni az időskori szegénységet és fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat, a 28.500 forintos nyugdíjminimumot ezért fel kell emelni a minimálbér 50%-ára- hangsúlyozta a politikus.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: