Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tíz éve nem csinálhatok filmet, mert ők elhatározták, hogy nem abba a csapatba vagyok beosztva- fogalmazott Koltai Róbert Veiszer Alinda műsorában, melyet a Telex szemlézett. 

Nem vagyok egy túlzottan harcos típus, de ez felháborító – így fogalmazott Koltai Róbert színész-rendező, amikor a Színház- és filmművészeti egyetem átalakítása szóba került Veiszer Alinda interjújában

Koltai a régi, évtizedekkel ezelőtti kaposvári emlékeiről beszélt, és szóba került, hogy a párt egyszercsak megszállta a színházat, ekkor jött a párhuzam a mostani helyzettel. Koltai azt mondta, csak a szakmázás ment az egyetemen, még az a tanár, akit nem kedvelt, attól is csak „szakma, szakma, szakma” (volt az, amit tanultak). „Ótvaros, ócska hazugságnak érzem, hogy ideológiát oktattak volna”, a régi SZFE-n  közölte.

A felvetésre, hogy ő amúgy nem politizáló alkat, azt válaszolta, „úgy arcon rúgott ez a mese, aminek a nevében kipucolták azt a csodálatos főiskolát”.

Azt is elmondta, több mint tíz éve nem csinált filmet, mert „nem abba a csapatba vagyok beosztva. Elhatározták, hogy én ez és ez vagyok. Soha nem voltam egy pártnak sem a tagja, de ők elhatározták.

Rajta vagyok én is a listákon, hogy kiket nem hívhatnak be tévékbe. Nekik a kaposvári alapcsapat valami csúnya liberális összejövetel”, fogalmazott. De beletörődött, nem lehet mindenáron filmet csinálni, ha nincs támogatás, tette hozzá.

A politika és színművészet viszonyáról elmesélte azt is, hogy a híres Illetékes elvtárs szerepében – ami egyébként estéről estére egy rögtönzés volt a nézők kérdéseire – sosem tartott attól, hogy baj érheti bizonyos mondatok miatt, mert az csak egy szerep volt.

Azt mondta, egy régi János vitéz előadásban kiépített egy poént, hogy „ezek a törökök annyian vannak mint az oroszok”. Aztán jött egy párttitkár, és szólt, hogy ezt ki kéne hagyni. „Mondom jó, kihagyom. És az lett belőle sokkal nagyobb röhögéssel, hogy ezek a törökök annyian vannak, mint… a törökök. Mindenki tudta, hogy mi volt az eredeti poén”. „Ez maga a forradalom, hogy nem tud érdekelni”, tette hozzá.

Koltai a kurzus sportpolitikáját is kritikával illette,  arról is beszélt, hogy fiatalkorában focizott, de ma a bajnokcsapatban elvétve van magyar focista. „A magyar foci nem a magyar fiataloknak nyújt reményt”, vélekedett.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: