Kunhalmi Ágnes interjú, MSZP
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormány számára hatalompolitikáról szól a Fudan Egyetem ügye; az ellenzék mindenképpen megmentené a Diákvárost a magyar felsőoktatás számára – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

Azzal, hogy a még nem is létező kínai egyetem alapítványának már a főigazgatóját is kinevezte a kormány, „azt mutatják, (…) hogy ez már egy eldöntött dolog, ebből már nem lesz visszaút, még hogyha népszavazást ki is írnak” a kérdésben – mondta.

Újra hangsúlyozta az MSZP álláspontját: nem azzal van baj, ha a világ bármelyik pontjáról valamely egyetem ide akar jönni, „hanem azzal van a baj, hogy nagy árat fizetünk érte”; hogy átláthatatlan a konstrukció; hogy nem a magyar felsőoktatás általános színvonalát emeli, és hogy az elsősorban vidéki magyar fiatalok számára építendő, az egész magyar felsőoktatás ügyét szolgáló Diákváros veszélybe kerül általa.

Felvetette: a ma még ismeretlen dél-koreai egyetem idehozatalával a Fidesz „a Fudant akarja valamilyen módon a nyugat felé talán kompenzálni”.

Kormányra kerülve a demokratikus ellenzék célja, hogy a Diákváros „százszázalékos biztonsággal megépüljön”, a Fudannal kapcsolatban pedig meg kell vizsgálni, hogy a magyar emberek adóforintjaiból kell-e olyan fizetős intézményt felépíteni, amiből a magyar hallgatók és a magyar vállalkozók nem profitálnak – mondta.

„Egy biztos, hogy a Diákvárost (…) megmentenénk. Ez lenne az első és legfontosabb lépés” – jelentette ki, megjegyezve: a Diákvárosról szóló, a fővárossal kötött megállapodást a kormány szegte meg.

Kifejtette: az ellenzéknek többféle eszköze van az állandó kérdésfeltevéstől a Fővárosi Közgyűlés esetleges vétóján át a népszavazásig, habár – mutatott rá – valójában a kormányváltás lenne a legreprezentatívabb népszavazás ez ügyben is.

Egy új miniszterelnöknek pedig, ha lenne lehetősége a mostani ellenzéknek a szerződésbe bepillantani, joga lehet újra megnyitni vagy újratárgyalni akár a nemzetközi szerződést.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: