Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Áder János az oltásról: emberek, térjetek már észhez. A köztársasági elnök szerint a kormány mindent megtett azért, hogy minél több ember beoltassa magát, a szakértő szerint azonban újabb lépésekre lenne szükség.
 

Áder János köztársasági elnök a Népszavának azt mondta, friss hír, hogy egy, az oltást megtagadó négytagú magyar család minden tagja kórházba került, az apa meghalt, az anya életveszélyben, az pedig kérdéses, a gyerekek túlélik-e.

„Ennél nem is lehetne egyértelműbb bizonyíték, hogy azt mondhassuk, emberek, térjetek már észhez, még elkerülhetitek az ilyen tragédiát, hiszen van oltóanyag, ingyen van, választani is lehet, sorban állni sem kell – fogalmazott.

A jelenleginél még több beoltottra lenne szükség Magyarországon, mert az oltás az egyetlen igazi, hatékony védelem a koronavírus ellen – mondta Áder.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakmenedzser azonban az RTL Híradónak azt mondta, hogy a kormánynak többet kellene tennie a vírus lefékezésére. Szerinte szigorításokat kell bevezetni, hogy visszaszoruljon a járvány, régen maszkviselést kellett volna elrendelni és a tömegrendezvényeket sem szabadna megtartani.

A Magyar Orvosi Kamara mai közleményében arra figyelmeztet, hogy az intenzív osztályok telítődnek, egy ponton túl azok nem bővíthetők tovább racionálisan, mert a megfelelő személyzet egyre fogy.

A MOK a legutóbb kiadott miniszteri rendeletet (hogy milyen és mekkora személyzet kell az intenzív osztályokra) értékelve előrevetíti: ha ennyire kevés szakápoló és orvos jut a bent fekvő, súlyos állapotú koronavírus-betegekre, akkor a lélegeztetett betegek nemzetközi összehasonlításban is nagy arányú halálozása várható, ahogyan volt ez a harmadik hullám idején sajnos.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: