Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy ma délelőtt Orbán Viktor egyik államtitkárának, Völner Pálnak a mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a legfőbb ügyész.

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár. – olvasható a politikus 24.hu-hoz eljuttatott közleményében.

Völner Pál ügyvédjén, Papp Gáboron keresztül elküldött sajtóközleményben jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.

Kedd délelőtt közölte Polt Péter legfőbb ügyész, hogy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

A politikus abban az ügyben érintett, ami miatt letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét. Az ügyészség tájékoztatása szerint Völner, aki az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben.

Mint írták, a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: