Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Népszavazás lehet Győr-Moson-Sopron megye székhelyén az MSZP kezdeményezésére. Ugyan is Győri Törvényszéken dolgozó bírák átengedték az ezzel kapcsolatos kérdést.

Még februárban az MSZP győri politikusa Pollreisz Balázs két népszavazási kérdést is beadott a bizottságnak, az egyik úgy hangzott: „Akarja-e, hogy Győrben akkumulátorgyárat létesítsenek?”, ezt a kérdést azonban azzal az indokkal utasították el, miszerint „nem egyértelmű a kérdés”.

Ezért egy jogász csapat által megalkotott kérdést is feltettek, mely így hangzik: „Egyetért-e ön azzal, hogy Győr Megyei Jogú Város önkormányzata ne kezdeményezzen kisajátítási eljárást a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelettel kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított Győri Ipari Park bővítése céljából?” Ez megfelelőnek bizonyult a kormány által előírt feltételeknek is, így kénytelenek voltak hitelesíteni a kérdést, fejtette ki a győri politikus.

Így elindulhat az aláírás gyűjtés a népszavazásra, amit nem lesz könnyű megugrani. Ha kiadásra kerülnek az aláírásgyűjtő ívek, 13-án elindulhat az aláírásgyűjtés, 30 nap fog rendelkezésre állni a támogatások összegyűjtésére.

A szükséges aláírások számát az önkormányzatnak kellett meghatározni a 2012-es rendelet szerint. A választási törvény annyit ír elő, hogy minimum 10% és maximum 25%-a a választópolgárok aláírásának lehet szükséges, a fideszes városvezetés pedig a maximumban szabta meg a szükséges támogatások számát, így a 101 ezer választópolgárral rendelkező Győrben, 25-26 ezer aláírásra van szükség, 30 nap alatt.

Pollreisz Balázs hozzátette, míg egy országgyűlési képviselőnek akár 100 településen kell 2 ezer aláírást gyűjteni, világosan látszik, hogy az akkumulátorgyár ügyében szükséges 26 ezer aláírás nagyon soknak számít, a fideszes önkormányzat „nagyon nem akarja meghallgatni a választók véleményét”, tette hozzá a szocialista politikus.

Az MSZP önkormányzati képviselője elmondta, mindent meg fognak tenni, a helyi civil szervezetekkel összefogva is azért, hogy sikerüljön begyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást. Kitelepüléssel, ellenzéki pártok támogatásával, online akciókkal, igyekeznek majd összeszedni a 26 ezer támogatást.

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MSZP összefogásra hívja mindazon ellenzéki pártokat, akik korábban felemelték a szavukat az akkumulátorgyárak építése ellen.

Felkérjük az ellenzéki pártokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Mutassuk meg, hogy a helyiek megkérdezése nélkül nem dönthet a kormány olyan beruházásról, ami ilyen mértékben befolyásolja az itt élők életét mind munkabiztonsági, mind környezetvédelmi szempontból!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: