Védjen meg téged Puzsér Róbert!- tartja a mondás. A népszerű média genya most egy igen kényes kérdésben szólalt meg és rögtön tüntetésre is buzdított. Vajon lesz-e Puzsér Róbert Népfelszabadítási Front?
Napok óta gyűrűzi az interneten Veres püspök lombikprogramot kritizáló nyilatkozata. Puzsér úgy döntött, ő is bepattan egy Facebook poszt erejéig ebbe a vitába. Amolyan Puzsérosan. Lekritizálta a püspököt, majd a püspököt kritizálókat, majd a kormányt. S végső felcsapásként mindenkit tüntetésre buzdít. Íme, hát Puzsér újabb kalandozása a közéletben:
Veres püspök és a katolikus egyház álláspontját a lombikprogramról kifejezetten szűk látókörűnek és embertelennek tartom. Megnyugtató volt látni, mennyien álltak ki a szülők és az elemi humánum mellett. Ugyanakkor: az az alávaló gyalázkodás és személyeskedő mocskolás, amit Veres püspök a kommentelők és véleményvezérek jelentős részétől kapott, visszataszító és elfogadhatatlan. Veresnek és a katolikus egyháznak igenis joga van a véleményéhez: joga van azt elmondani – nekünk pedig jogunk van azzal nem egyetérteni. Veres püspök véleménye helyett a személyét vitatni, őt mindenféle gazembernek elhordani méltatlan és gyalázatos reakció.
Ebben a kérdésben erősen hiszem, hogy Veres püspöknek nincs igaza – csakhogy a világ nem pusztán a lombikprogramtól lesz élhető, hanem sokkal inkább attól, hogy ő megfogalmazhatja, amit gondol, mi pedig azzal vitába szállhatunk. A katolikus egyház nem lájkvadász intézmény – akármennyi vitánk legyen is a papjaival, ez kifejezetten tiszteletreméltó és hiánypótló magatartás. A nagy erkölcsi dilemmákról – az eutanáziáról, a halálbüntetésről, a fegyverviselésről, a drogfogyasztásról, a prostitúcióról, az abortuszról vagy az állatok húsának fogyasztásáról – zajló értelmes vita fájdalmasan hiányzik a hazai nyilvánosságból. Ha ezekről nem tudunk egymás minimális tiszteletét megőrizve vitázni egymással, ugyan miféle életet adunk azoknak, akik akár egy lombikban, akár a hitvesi ágyban, akár egy fülledt gruppen-partin megfogannak?
Ez az indulat célt tévesztett, amikor Veres püspök ajtaján dörömböl – inkább parlamenti képviselőknek, minisztereknek vagy a miniszterelnöknek kéne feltenni a kérdést: hogyhogy tizenkétezer magyar állampolgár nem születhetett meg pusztán azért, mert a hatalom az adónkból erre nem volt hajlandó megfelelő mennyiségű pénzt elkölteni? Miért nem a Kossuth téren tüntetnek az elégedetlenek, hogy a kormány a rászoruló párok számára teremtse végre meg a várólista nélküli beültetés lehetőségét? Ha már ennyien bevonódtunk ebbe az ügybe, talán érdemes lenne a szokásos siránkozás és ökölrázás után nem visszahullani a tanult passzivitásba vagy egymás kitartó gyűlöletébe, hanem összefogni valamiért, amiről ennyien érezzük, hogy egy fontos és nemes ügy. Nem kifizetődő ugyan, mint a tizenharmadik havi nyugdíj, nem oltja úgy a vérszomjat, mint a szoboremelés vagy a szobordöntés, mindössze élet fakad belőle egy olyan országban, ahol a lakók lélekszáma évtizedek óta fogyatkozik.
