Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Valahogy Kálmán Olga magára nem tekinti kötelezőnek azt az erkölcsi mércét, amivel Ő méregette műsoraiban az ellenzék szereplőit.

Mai média hír volt, hogy valóban a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks-t vezető Liszkay Gábor és stábja nemsokára átveheti a vezetést a HírTV felett, és újra egy propaganda TV-t csinál belőle. Mondjuk szerintünk eddig is az volt…

Sőt a 444 szerint az is lehetséges, hogy a Hír TV és Echo TV valamilyen formában egyesül. A hvg.hu a sajtóhír kapcsán megkereste a Hír TV-n futó Egyenesen műsorvezetőjét, Kálmán Olgát, aki mindenféle kurucus ellenállás nélkül, közölte nem érdekli ki a tulaj.

Pedig a műsorvezető fennhangon tudta számonkérni, az ellenzék politikusait, ha azokról megjelent egy alarm ők aztán kollaboránsok cikk. De úgy látszik, ha a saját kis székéről van szó, akkor már mindegy is kinek dolgozik.

Na de Olga néni azt mondta, hogy nem hallott konkrétumokat, hivatalos bejelentés sem történt, így továbbra is készül az adásokra.

„A mi életünkben nem történt semmi, hivatalos bejelentés nincs. Arra, hogy megrettenek-e egy ilyen hírtől, azt tudom mondani, hogy ez még mind találgatás. Teszem a dolgomat, készülök az adásokra.”

Arra a kérdésre, hogy fideszes Hír TV-ben maradna-e, azt mondta, nem tudja, mit jelentene a fideszes Hír TV, de mindenkit a munkája alapján ítél meg.

„Soha nem is érdekelt, hogy hogy hívják a főnököt vagy a tulajdonost, a lényeg mindig a szakmai munka minősége.”

Most őszintén kedves olvasók Kálmán Olga válaszai mennyiben térnek el, azoktól a válaszoktól amik miatt ő nagy erkölcsi magaslatokból verte az asztalt, ha egy politikus ilyet mondatokat bírt bármi kapcsán mondani? Sőt az ő mondatai valóban penetránsak.

Azonban egy óriási különbség van: az ellenzéki politikusokról csak legendáriumok szóltak, hogy kiszolgálják a Fideszt. Azonban ma pontosan tudjuk, hogy a HírTV Fidesz érdekeltségbe került, tehát Kálmán Olga egy olyan csatornáról mond ilyen véleményt, ami biztos hogy az övék.

Kálmán Olga magára nem tekinti kötelezőnek azt az erkölcsi mércét, amivel Ő méregette műsoraiban az ellenzék szereplőit, mellyel legalább mindenféle babonából tényt csinált. S amikor tények vannak inkább a székecskéjét nézegeti.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here