Nem tudom mekkora vastagbőr kell, hogy legyen valakinek a pofáján, hogy egy olyan törvényt, ami egyértelműen brutálisan hátrányos a munkavállalóknak analógiába hozzon a Koh-i-Noor gyémánt osztogatáshoz.
Bayer Zsocáék az Echo TV Sajtó klub című műsorában hétfőn magyarázták a szarost és próbálták meg behülyíteni a népet a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban, hogy ez milyen csodás nekik.
Végső vergődésében Bayer a 444 egyik, Ujj Péter által írt cikkét kezdte el felolvasni, amiből a következőket idézi: „A túlóratörvény esetében tulajdonképpen annyi történt, hogy a munkáltatók dolgát szerette volna megkönnyíteni a kormány, ahogy azt Palkovics miniszter egyébként utólag el is árulta. Ez volt a piaci igény. Törvényesíteni a kialakult (vagy: kialakuló) gyakorlatot. Az országban súlyos munkaerőhiány van, egyre több cég kénytelen verseny-, vagy sokszor csak működőképessége érdekében túlóráztatni. Ez a dolgozónak részben jó is (több pénz), részben szívás (több munka).
Az első vastagbőr Bayer pofáján ott kezdődik, hogy a cikk tovább is folytatódik és hát szépen leírja, hogy valójában gáz a rabszolgatörvény. ( Itt el tudod olvasni a teljes 444 cikket)
Majd ezután következet az arcpirítóan pofátlan interpretációja a cikknek, Bayer a következőt bírta mondani a rabszolga törvénnyel összefüggésben: „Nincs itt semmi látni való. Az egyik fideszes politikus, már nem tudom ki, azt mondta, hogyha most arról hoztak volna egy törvényt, hogy mindenki kap egy Koh-i-Noor gyémántot, akkor most ezek (érted, „ezek” a melósok neki) azért mentek volna ki az utcára.
Vagy az van, hogy a Fidesz-elit a vadászkastélyokban már tényleg nem érzi, hogy hiper gáz a 400 órás túlóra, vagy az van, hogy szerencsétlen Fidesz szavazók úgy is minden baromságot elhisznek nekik és gond nélkül benyelik, hogy az embereknek azzal is bajuk lenne, hogy gyémántokat osztogat nekik a csodás Orbán-kormány. Ez nem más, mint a saját választóiknak a totális hülyének nézése.
Bár a Koh-i-Noor gyémánt felemlegetése végül is jogos, csak azt nem osztogatták, hanem fosztogatták. Ma a brit koronaékszerek egyike, de eredetileg Indiából származik. A 105 karátos Koh-i-Noor gyémánt azután került brit tulajdonba, miután gyarmatosították Indiát és rabszolgasorba taszították az ottani népet. Amúgy India a mai napig visszaköveteli az ország kincsét Nagy-Britanniától.
Tehát szegény Bayer Zsolt jól csengő példája még ráadásul félre is ment, mert a dolgozok Koh-i-Noor gyémántja a szabadidejük, amitől a „gyarmatosító” Fidesz most foszt meg minket. S a helyzet azaz, hogy a nép visszaköveteli és tiltakozik a rabszolgatörvény ellen.
Téged kedves olvasó arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa a Fidesz propaganda már ott tart a néphülyítésben, hogy gyémántosztogatással állítja párhuzamba a rabszolgatörvényt.