A meglehetősen cudar, kemény téli időjárás ellenére is hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy titkozzon a Fidesz gyalázatos törvénye, a rabszolgatörvény ellen. A fővárosi Hősök tere teljesen megtelt, a hatalmas tömeg átvonult a Kossuth térre, hogy meghallgassa a beszédeket.
Ismét hatalmas tízezres tömeg vonult az utcára, hogy titkozzon a rabszolga törvény ellen, A Mérce számolt be, hogy közben a tüntetőknek saját lapjuk is lett, Napi Könnygáz címmel megjelent kis újságot osztogattak a Hősök terén, miközben gyülekezett a tömeg.
Az index számolt be róla, hogy a kisföldalattira nem lehetett felférni, annyian érkeztek a kemény téli időben a Hősök terére. Nem sokkal kettő előtt a Deák téren egy nagyobb tömeg próbálta feltuszkolni magát a kisföldalattira, a többi megállónál volt, hogy fel sem fértek az emberek. Majdnem mindenki a Hősök terére igyekezett, ahol teljesen kiürült a metró.- írja a portál.
A portál beszámol arról is, hogy Tóth Bertalan MSZP-elnököt, frakcióvezető és Horváth Csabát is látták. Tóth arról is beszélt nekik, hogy a következő választásokon az ellenzéki pártoknak egységesen kell fellépniük.
Közben Ujhelyi István, az MSZP európai képviselője folyamatosan tudósít
A videónak hangja is van, amit a jobb alsó sarokban tudsz felhúzni!
A Hősök teréről elindult menet a Kossuth térre, ahol a beszédek is leszek, elején a Magyar Szakszervezeti Szövetség molinóját viszik, a tömegben elég sok MSZP-s, DK-s, Jobbikos, momentumos és LMP-s zászló látszik a szakszervezeti zászlók mellett. Az első sorban tűnt fel a Párbeszéd parlamenti képviselője, Tordai Bence és a EP-képviselője Jávor Benedek is.
Az Index azt írja, hogy tüntetés vége még a menetindulás után 25 perccel is Hősök terén volt. Megjegyzi, hogy itt már hangosbemondóból semmit nem hallani és közben az időjárás is rosszabb lett, a havazást felváltotta havaseső.
Most a tömeg skandálva vonul, a „Nem leszünk rabszolgák!” és az „Orbán takarodj!” hangzott eddig fel, de a „Nem félünk!” -et is skandálták, közben a a párbeszédes Barabás Richárd hangos bemondón, arról beszélt, hogy azért nem ment el sok fiatal külföldre, hogy ellenálljanak, és mára az „O1G” is elmaradhatatlanná vált.
A tömeg eleje hamarosan megérkezik a Kossuth térre, ahol az alábbi beszédek lesznek majd:
Szakszervezetek:
- Szűcs Tamás (OSZD, PDSz)
- László Zoltán (Vasas)
- Földiák András (SZEF)
- Kordás László (MASZSZ)
- Törley Katalin (Tanítanék)
Civilek:
- Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza (AVM, Közélet Iskolája)
- Juhász Vera (civil aktivista)
- Benedek Márton (Hazajöttünk Túlórázni Csoport)
- Ábrahám Júlia (Mindenki Magyarország Mozgalom)
Pártok:
- Molnár Csaba (DK)
- Szél Bernadett (Függetlenek)
- Jakab Péter (Jobbik)
- Csárdi Antal (LMP)
- Bősz Anett (Liberálisok)
- Donáth Anna (Momentum)
- Tóth Bertalan (MSZP)
- Karácsony Gergely (Párbeszéd)
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!