Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szolnoki ellenzéki rendezvény moderátora és egyik felszólalója, Lukácsi Katalin hazafelé menet balesetet szenvedett és autójával az árokba borult – írta az esetről a Szolnoki Többség Facebook oldala.

Lukácsi Katalin, korábban a KDNP-nek volt, tagja majd ott hagyta a kisebbik kormánypártot, mert egyre kevésbé értett egyet azzal, a rendszerrel amit kiépített Orbán. Civil aktivistaként egyre több ellenzéki rendezvényen tűnt fel.

Elmúlt év utolsó napján indította el Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos társaságában a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, ott elnökségi tag lett. Ennek kapcsán vett részt most a szolnoki tüntetésen is.

A mostani balesetről maga Lukácsi számolt be Facebook oldalnak:  „Istennek hála, nem történt komoly baj, tényleg Neki, mert ha 2 méterrel arrébb csúszok árokba, nagyobb lett volna a baj”

Lukácsi megúszta kisebb sérülésekkel, de köszönetet mondott azoknak az ismeretlen és segítőkész embereknek, akik megálltak és kiszedték őt az autóból.

Egyébként a Szolnokon a Tiszai Hajósok terén szombat délután három órától tartott tüntetésen Lukácsi mellett az MSZP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Lehet Más a Politika és a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület képviselői szólaltak fel.

Elhangzott az ellenzék öt követelése is, a túlóratörvény azonnali visszavonásáról, a kevesebb rendőri túlóráról, a független bíróságokról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, és a független közmédiáról.

A beszédek elhangzása után a tüntetők mintegy fele elindult a szolnoki Fidesz Kossuth téri székháza felé, hogy feliratokat ragasszanak az épületre, ám azt a rendőrség az új gyülekezési törvényre hivatkozva megakadályozta, mivel a szervezők nem jelentették be előre az akciót…

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here