Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A fideszes médiabirodalomban múlt héten végigment az a  propaganda hazugság, hogy Judith Sargentini európai parlamenti képviselő Amszterdamban tartott előadást a magyar jogállamiság helyzetéről, erről azonban az Echo TV nem tudósíthatott, mert biztonsági őrök vezették ki őket a termekből, most azonban kiderült, hogy ez így nem felel meg a valóságnak

Mint az Echo TV akkor összefoglalta „Sargentini ugyanis a magyar tévéstáb jelenlétében nem volt hajlandó megtartani az előadását. A helyszínről Tóth Gábor tudósított.” A Lokál még azt is írja, hogy a politikus „hisztit csapott”, és érdekesnek nevezte, hogy a „magyar nyilvánosságért aggódó” politikus nem hajlandó jobboldali sajtómunkásokkal szóba állni.

De mint a 24.hu írja, hétfőn a Klubrádiónak nyilatkozott Cseres Katalin, az Amszterdami Egyetem európai jogi tanszékének docense, aki az előadás egyik szervezője volt, és mint elmondta, egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy Sargentini kidobta volna a vendégeket.

Az előadást nem is Sargentini, hanem a kutatóintézet szervezte, és a tévéseknek azért kellett távozniuk, mert ugyan az előadásra volt regisztrációjuk, de az egyetem kommunikációs és sajtóirodájától nem kértek forgatási engedélyt, enélkül pedig más újságírók sem forgathatnak az intézményben. Hozzátette azt is, hogy Sargentini azt mondta, teljesen mindegy neki, hogy maradnak-e a tévések.

Arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, hogy már megint mekkorát hazudott a Fidesz propaganda tévéje.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here