Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét nem érdekli, ha Orbán Viktor kormányfő kampányt folytat ellene, sokkal jobban zavarja az idegengyűlölet. A politikus erről vasárnap este beszélt az olasz köztelevízióban, majd aggodalmát fejezte ki, mert szerinte ez háborúhoz fog vezetni
Az olasz közszolgálati televízió vendége volt Jean-Claude Juncker, néppárti vezető, Orbán Viktor pártársa. Már-már természetes, hogy az európai parlamenti választásra vonatkozó kérdéseknél kinyílik a Fidesz és gyalázatos Orbáni-politika kérdésköre.
Juncker erre elmondta, hogy nem érdekli az ellene folytatott kampány, sokkal jobban aggasztja, hogy a magyar miniszterelnök a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat. Majd a politikus határozottan kijelentette, hogy az idegengyűlölet minden formáját ellenzi.
Majd a néppárt vezető egy igen erős állítást tett az Orbáni-politikáról. Jean-Claude Juncker szerint ez a fajta nacionalizmus és mások elutasítása háborúhoz vezet. Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, nem a nemzeti szuverenitást kritizálja.
Szeretem a nemzeteket, történelmet, tájakat, kultúrát, a diverzitást, de a nemzeti identitáson túl figyelembe kell venni az európai identitást is– mondta.
Nyilván nem fog a Fidesz-média beszámolni arról, az európai bizottság elnöke potenciális háborús veszélyt lát az Orbáni-politikában, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: Orbán teljesen elvesztette a hitelességét Európában.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!