Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint, a Fideszéknek nem elég a közel 500 újság, tévé és rádióállomás, most már a Facebookon is betiltanák az ellenzéki vircsaftot. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője ezen eléggé kiakadt: lázadásra biztatja követőit Ujhelyi, miután kiderült, a Fidesz törvényi szabályozással a Facebook adta véleménynyilvánítási szabadság korlátozására készül.

Ha kell, fellázítom az egész országot! – reagált Ujhelyi István Szolnokon arra a reggeli hírre, hogy a kormány a Facebookot a magyar törvények hatálya alá akarja vonni. Kivonnák a közösségi oldal kategóriából és átminősítenék tömegmédiumnak, ezáltal teljesen más szabályok vonatkoznának rá.

Az MSZP EP-képviselője csütörtök délutáni élő bejelentkezésében tiltakozó posztok kihelyezésére biztatta “Facebook-lakó” követőit: “Nem vehetik el tőlünk azt a jogot, hogy legalább itt a Facebookon elmondhassuk álláspontunkat, kormánykritikus véleményünket.”

Ujhelyi “Stop Orbán!” feliratú piros lapot mutatott fel a kormányfőnek, azt üzenve, nem vonhatja el a Facebookon megadott szólásszabadság lehetőségét az ellenzéktől. Ígéretet tett, nem fogják engedni Orbánnak, hogy a Facebook nyilvánosságát korlátozza.

Közben a kormány tagadja, hogy a Facebook cenzúra bevezetésére készül, pedig az Index és a HVG is beszámolt arról a Fidesz-műhelyben készült Századvéges tanulmányról, melyben ez a terv feketén és fehéren le van írva.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here