Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

20 év után újra a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot a parlamenti választáson, a magyarokkal nyelvrokonságban álló finnek hazájában – közölte vasárnap este a finn igazságügyi minisztérium.

Finnországban két módon lehet szavazni, vagy  hét napon át, keddig lehetett voksolni előzetesen vagy, aki ebben az időszakban nem adta le a szavazatát, a vasárnapi rendes választáson tehette meg.

A minisztérium összesítése szerint a hét napos előzetes szavazáson az Antti Rinne vezette szociáldemokraták a voksok 18,9 százalékát szerezték meg, és a Petteri Orpo pénzügyminiszter vezette jobbközép Nemzeti Szövetség végzett a második helyen a szavazatok 17,2 százalékával. A harmadik a leköszönő miniszterelnök, Juha Sipila vezette Centrumpárt a szavazatok 15,4 százalékával, a nacionalista Finnek (korábbi nevükön Igazi Finnek) pedig 15,1 százalékkal állnak a negyedik helyen.

A vasárnapi voksolással összesített végeredmény rendkívül szoros lett a finn választásokon, 99,4 százalékos feldolgozottságnál a Szociáldemokrata Párt áll a legjobban. Az Antti Rinne vezette párt idáig a voksok 17,7 százalékát kapta meg. míg a második helyen a nacionalista Finnek párt állt 17, 5. A korábban Igazi Finnek nevű párt és a vezető szociáldemokraták között kevesebb mint kéttized százalék  a különbség.

A versenyfutás a pártok között rendkívül szoros. A harmadik helyen a Petteri Orpo pénzügyminiszter vezette jobbközép Nemzeti Szövetség és az eddigi miniszterelnök, Juha Sipila Centrumpártja a negyedik helyen végzet, 15 százalék fölötti támogatással.

A szociáldemokraták utoljára húsz éve, 1999-ben nyerték meg a választásokat Finnországban, de azóta is különböző kormánykoalíciók tagjai voltak.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here