Az MSZP addig fogja benyújtani törvényjavaslatait a devizahitelesek érdekében, amíg meg nem oldódik a helyzetük. Nem az április 30-án lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbítását szeretnék, hanem a kilakoltatások felfüggesztését mindaddig, amíg a bankokat újra el nem számoltatták a devizaügyekben – mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese az ATV Start című műsorában pénteken.
Ez ügyben a párt számos törvényjavaslatot nyújtott már be a parlamentnek. Ezekre a bizottsági üléseken a fideszesek általában „szemérmesen” azt mondják, további egyeztetésekre van szükség, majd a plenáris ülésen „lelketlenül”, mindenfajta érvelés nélkül, „nem” gombot nyomnak – mondta Szakács.
„Ezt addig fogjuk benyújtani, amíg meg nem oldódik” – tette hozzá.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) kimondta: tisztességtelen az adósra hárítani a teljes árfolyamkockázatot. Az EUB döntése pedig kötelező a magyar bíróságokra is – emelte ki. Ehhez képest aggasztó a Kúria melletti döntéshozó testület állásfoglalása, hogy az EUB döntésének jogkövetkezményeit még vizsgálni kell.
„Na de ha a Kúria sem tudja, hogy mik a jogkövetkezményei az Európai Bíróság döntésének, akkor mi alapján kezdenek el kilakoltatni most több tízezer magyar családot?” – kérdezte Szakács.
A poszt felhívás után folytatódik
Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.
Amíg ezt nem tisztázzák, addig függesszék fel a végrehajtásokat, és újra számoltassák el a bankokat – mondta. Megismételte: korábban a fideszesek is tudták, hogy a bankok becsapták és megtévesztették az ügyfeleiket.
„Írjuk ezt bele egy törvénybe. Számoltassuk el a bankokat” – mondta Szakács, hozzátéve: amelyik banknak ez nem tetszik, és be kívánja bizonyítani, hogy ő megfelelően tájékozatta az ügyfeleit, akkor az a bank majd pert indít a magyar állammal szemben. Így sokkal kevesebb per lesz: „hét lesz és nem egymillió-hétszázezer”.
A Fidesz által hozott úgynevezett „devizamentő” törvényekről azt mondta: „Ezek valójában szerződésmentő törvények, amelyek nyomokban fogyasztóvédelmi elemeket is tartalmaznak”.
Az MSZP osztja a Város Mindenkiért Egyesület álláspontját, hogy gyermekes családokat ne lehessen kilakoltatni. Egy ilyen MSZP-s javaslat „benn is volt a parlamentben, le is szavazták a fideszesek” – mondta.
Kiemelte, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetség „Haza, Szeretet, Európa” című EP-választási programjában központ szerepet kaptak a lakhatási és bérlakás-fejlesztési programok.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!