Facebookon közzétett írásban búcsúzik Heller Ágnestől az unokája, Békéssy Judit. A Széchenyi-díjas filozófus múlt héten, 90 éves korában hunyt el.
„Volt az apai nagymamám, aki szinte folyamatosan jelen volt az életünkben (őt 2018 év elején temettük el, 93 évet élt) és az anyai, akiről annyit tudtunk, hogy a nagy AMERIKÁBAN él és nem jöhet haza” – kezdi a visszaemlékezést Heller Ágnes unokája. Békessy Judit annyit azért megjegyez, hogy emlékei homályosak, és a 80-as évekből nem sok maradt meg. Aztán nekikezd a múlt apró és szép emlékeinek. Arról, hogy annyit tudott a nagymamájáról gyerekként, hogy „fontos ember, és ha kattanást hallunk a telefonban akkor lehallgatnak, mert megfigyelnek bennünket.”
Majs egyszer csak elkezdődik a személyes találkozások sora – igaz évente csak egyszer. „Mindig hozott valami ajándékot, aminek örültünk, bár nem nekünk való volt. Sohasem tudott igazán gyerekeket ajándékozni. Lányomnak első születésnapjára egy sípoló műanyag csirkét adott, mert a boltban azt mondták ekkora gyereknek még szőröst vagy plüsst nem lehet. Igazából egy kutya játék volt. Imádtam érte!” És a 90-es években végül hazaköltözött, „Feri és a nagyikám.”
Megemlékezik Békessy arról is, hogy Heller Ágnes miként építette magát fel újra, miután eltemette „Ferit.” De arról is szót ejt, milyen büszke volt Ágnesre az édesanyja, Ómika. „Ő egy rendkívül erős és zárkózott asszony volt. Mindig tökéletesen ellátta a családját, de senki felé szeretetet nem mutatott. Lányáról minden elérhető cikket össze gyűjtött, büszkén mutogatta és hangoztatta, hogy a kislányom Ági milyen híres és okos nő.”
Megjegyzi ugyanakkor, hogy egész életére rányomta bélyegét, hogy Heller Ágnes a nagymamája. Mint írja, „akárhova mentem, ha megtudták ki a nagymamám egészen másképp néztek rám, másképp kezdtek el kezelni, mintha valami hercegnő lennék. És ez rendkívül idegesített. Úgy éreztem, hogy nem engem látnak, hanem a Heller Ágnes unokáját.”
Elmeséli azt is, hogy akkor kezdtek el többet találkozni, amikor megszületett a lánya Kíra. „Imádta a dédunokáját és Kíra is őt. Ahogy Kíra nőtt és egyre jobban érdekelték egymást, egyre többször mentünk hozzá látogatóba. Jó volt hallgatni ahogy beszélgetnek. Két nagyon külön világ mégis annyi mondani valójuk volt mindig egymásnak.”
Utoljára július elején találkoztak, amikor Kíra 8. születésnapját ünnepelték. „Könyveket hozott ajándékba. Mindig könyveket adott ajándékba neki olyan 3 éves korától, amikor megtudta, hogy mennyire szereti Kíra a könyveket.”
És aztán jött az a bizonyos üzenet. „Pénteken édesanyám rám írt: “kurvanagy baj van”. Első gondolatom az volt, már megint mi van… akkor szokott ilyeneket írni, ha meg kéne oldanom valamit. Felhívtam és elmondta, hogy Ági nagyi beúszott a Balatonba és nem jött ki. Állítólag megtalálták, de ennél többet senki sem mond.” Az első cikkek megjelenéséig hitte, hogy ez nem igaz, de végül tudomásul kellett vennie, hogy Heller Ágnes, a nagymama, nincs többé.
Nem volt egy szokványos nagymama. Nem várt minket vasárnapi ebéddel. (Egyszer főzött nekünk. Elképesztő finom sültet ettünk nála.) Folyton sietett valahova és gyerekként sokszor nem értettem miről beszél. Mindig mindenről azt mondta amit gondol, még akkor is ha az nem tetszett azoknak akik hallgatják. A családja sem volt kivétel ebben. Úgy szeretett és fogadott el minket ahogy vagyunk és segített abban amiben csak tudott. Kifejezte aggodalmát, tanácsot adott, de sohasem szólt bele egyikünk életébe se. Azt mondta: “Gyerekek, ti tudjátok hogyan jó nektek” – zárul a megemlékezés
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
