Ilyen erős jel még nem érkezett arról, hogy igazán nagy baj közeleg. Az amerikai állampapírpiac eddigi legerősebb jelzését küldte arról, hogy hamarosan recesszió közeleg az Egyesült Államokban. Márpedig ilyenkor jellemzően kő kövön nem marad- írja a napi.hu
A globális gazdaság növekedésére vonatkozó aggodalmak és az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyaránt idegességre adnak okot a befektetőknek. Erre tett még rá egy lapáttal tegnap az amerikai állampapírpiac, amely 2007 óta a legerősebb jelzését küldte arra vonatkozóan, hogy hamarosan recesszióba süllyedhet a világ legnagyobb gazdasága – írja a Financial Times.
A lap által megkérdezett elemzők szerint a világgazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmakat erősítették az utóbbi időben az új-zélandi, az indiai és a thaiföldi jegybank által végrehajtott kamatvágások, a csalódást keltő német ipari termelési adat és annak a növekvő valószínűsége, hogy Nagy-Britannia átfogó megállapodás nélkül fog kilépni az Európai Unióból októberben.
Attól pedig nem véletlenül tartanak a befektetők, hogy recesszió következik az Egyesült Államokban, hiszen erre ebben az évezredben mindössze két alkalommal volt példa. Mindkét recessziót az amerikai részvényárfolyamok masszív csökkenése kísérte, amely során az S&P 500-as index korábbi csúcsához képest 50 százalékot esett.
A bizonytalanságot fokozza az, hogy a recessziót tényét rendszerint utólag állapítják meg a statisztikai adatok alapján, így mire hivatalosság válik, hogy recesszió van, addigra az már régen elkezdődött.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!