Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem mindennapi igazolást hajtott végre az ellenzék, az ELTE politológia tanszék egyik legismertebb oktatóját csábította el a Momentum.  A Republikon Intézet vezetője, Tóth Csaba otthagyja az elemzést, és Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselőjének kabinetfőnöke lesz. A kabinetfőnöki munkakör elfogadásával otthagyja az ELTE katedráját is.

Tóth Csaba, aki egyben az ELTE politikatudományi képzésének egyik oktatója is, a 24.hu-nak adott interjújában jelentette be a váltást:

„Három oka van a költözésnek, az első személyes. Kilenc éve csinálom a Republikon Intézetet, és húsz éve koptatom az ELTE padjait diákként, majd oktatóként. Szerintem az a normális, ha az ember néha váltani akar.

A második ok, hogy ez szakmailag nagyon komoly kihívás. A magyar politikai elemzés – már csak azért is, mert a politikai helyzet olyan, amilyen – izgalmas dolog, de megvannak a korlátai. Ehhez képes az Európai Parlamentben sokkal nagyobb és izgalmasabb a tér.

A harmadik ok pedig, hogy ha az embert érdekli a politika, és nem a Fidesz oldalán van, akkor a politikát alakítani ma bizonyos szempontból hasznosabb és könnyebb is Brüsszelben, hiszen más ott a politikai helyzet” – nyilatkozta a lapnak.

Arról, hogy a Momentum EP-képviselőjének kabinetfőnöke lesz úgy nyilatkozott: láttunk már arra példát, hogy politikusból elemző, elemzőből pedig politikus lett, szerinte ezek a szerepek természetes váltásai egymásnak.

Mint mondta, Cseh Katalin mellett kabinetfőnökként az lesz a feladata, hogy „a különböző megkeresések, feladatok között rendet vág, prioritásokat fogalmaz meg, és pályán tartja a politikust”. Hozzátette: ezt hívhatnánk klasszikus politikai tanácsadói szerepnek is.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here