Püspöklila” köd a V-Busz körül- címmel posztolt egy terjedelmes írást a Facebook oldalán Hartmann Ferenc Veszprém város MSZP-s képviselője, amiből kiderül, hogy 480 millióval mentette meg a csődtől a város a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft-t, az ügy pikantériája, hogy ez egy zsír új közlekedési vállalat, mindössze 8 hónapos a cég.
A V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft egy zsír új cég, idén januárban lépett az ÉNYKK Zrt. helyébe és vette át a közösségi közlekedést a megyeszékhelyen. Ám már máris konszolidálni kellett a céget, ugyanis az erre az évre betervezett 835 millió forint elfogyott, a tévedés jelentős, ugyanis ahhoz, hogy december végéig ne omoljon össze a szolgáltatás, a cégnek további 480 milliós önkormányzati ellentételezésre van szüksége. Ez összességében több, mint 1,3 milliárd forint.
Hartmann Ferenc, MSZP-s képviselő azt írja, hogy a fideszes városvezetés többszörös csőd helyzetet idézett elő. Az első amikor csődöt mondtak a képviselő szerint, amikor a testület elé korábban beterjesztett V-Busz üzleti tervben eredetileg szereplő 600 milliónál is több, most már 835 milliós kompenzációs díjon felül további 480 milliót igényelt a cég. A politikus megjegyzi, hogy a fideszes város vezetés nem 10 vagy 100 milliót tévedett, hanem az eredeti terv további 57 %-át, azaz a 100-hoz képest 157 %-ot.
Hartmann idéz a botrányosra sikerült tömegközlekedési cég megmentéséről szóló előterjesztésből is: „A 2018. év végén tervezett kompenzációs díj összege az elmúlt időszakban jelentkező tapasztalati adatokkal összevetve elmarad a valós költségektől.”
Majd a politikus kijelenti, hogy a tervezési csőd beismerése ez a mondat. Nem valósak a tervezési számok, ezt erősítette meg a polgármester is. Majd megjegyzi az MSZP-s politikus, hogy az indoklásban vég nélkül jönnek a magyarázkodások: jegyelőállítás, bérleti díjak, üzemanyagárak, járműrongálás….
Hartmann Ferenc arról is ír, hogy maga a járműbeszerzés is elég fideszesre sikeredett,
ha az európai autóbusz kínálati szabadpiacon alaposan körülnézünk, láthatjuk, hogy a beszerzett járművek 30-40 %-kal többe kerültek, mint az elérhető kínálat. És az állítással ellentétben valódi klíma alig van a járműveken.
Majd a politikus kijelenti, hogy a városvezetés hibás tervezését a veszprémiekkel fizetteti meg, mert valójában ők viselik ezeket az extra terheket is. Majd megjegyzi, hogy tegye fel a kezét, aki biztos abban, hogy a mostani csődelhárítás után nem jön újabb kompenzációs igény?
A fideszes többség a tényeket igyekezett elmismásolni és megszavazták a 480 milliós gyorssegélyt. A megalapozatlan költekezés miatt így már többszörösen övék a felelősség. Az ellenzék már decemberben megfogalmazta aggályait- szögezi le az ellenzéki képviselő.
Veszprém város közös ellenzéki polgármester-jelöltje is megszólalt az ügyben. Katanics Sándor drámainak ítélte a helyzetet, hiszen az igényelt forráskiegészítés nélkül a városi közlekedés már az ősszel összeomolhat. A városvezetést a kontroll hiánya miatt tette felelőssé, megjegyezve, hogy az adófizetők pénzével nem lehet játszani.
Szerinte a V-Busz vezetői által most előterjesztett költségnövekedési indokok ellenőrizhetetlenek, ezért egy független szakértői vizsgálat elrendelését sürgette. A polgármester erre reagálva elmondta, hogy belső vizsgálat van folyamatban- derül ki a Veszpremkukac.hu beszámolójából
A propaganda média nem mer beszámolni arról, hogy Fideszék milyen kontár módon barmolták szét Veszprém város tömegközlekedését ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: amihez a Fidesz csak hozzányúl abból botrány lesz.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!