Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A demokrácia megcsúfolásának nevezte az ellenzék, hogy a Fidesz kizárólag fideszeseket ültetett a hazai sajtó működése felett őrködni hivatott, kilenc évre kinevezett Médiatanácsba. Az MSZP-s Gurmai Zita kijelentette: egyre keményebb a diktatúra.

A Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság tagjai: Gurmai, a Jobbikos Brenner Koloman, a DK-s Gréczy Zsolt, az LMP-s Keresztes Lóránt és a Párbeszédes Kocsis-Cake Olivio közös nemzetközi sajtótájékoztatón fejezték ki felháborodásukat, hogy a Fidesz a kettőből egy jelöltjüket sem fogadta el az öttagú testületbe.

Gurmai Zita kiemelte: ráadásul egy júniusi salátatörvénybe becsúsztatott passzussal a kormány „olyan jogosultságot adott a Médiatanácsnak, amit akár Vlagyimir Putyin is megirigyelhetne”: a hatóságot tulajdonosi jogkörbe helyezte a rádiós és televíziós frekvenciaengedélyek elbírálásában.

„Hogy értsék, ettől kezdve indoklás nélkül, és bíróság előtt megtámadhatatlanul, megszüntethetik bármelyik adó további működését” – hangsúlyozta.

Gurmai „a napnál világosabbnak” nevezte, hogy az önkormányzati választáson elszenvedett vereségük nyomán a Fideszben „reszketnek”, féltik a hatalmukat, és „esetleges bukásukat diktatorikus eszközökkel akarják megakadályozni”.

„Ez nem egy jogállam, hanem igenis egy egyre keményebb diktatúra” – hangoztatta.

„Nem fogjuk engedni” – jelentette ki, hozzátéve: ehhez persze az is szükséges, hogy az emberek is felismerjék, hogy 30 év után ismét egypárti uralom alá akarják hajtani őket.
A Médiatanács eddig is olyan döntéseket hozott, amik a kormánypártok és az oligarchák érdekeit szolgálták, a kiegyensúlyozatlanságot a Médiatanács kormánypárti többsége „valahogy sohasem veszi észre”. A közmédia kormánypárt iránti elfogultsága nyilvánvaló, és ehhez még a kétharmad az adófizetők pénzéből évi nagyjából 100 milliárd forint közpénzt rendel – mondta.

„A Fidesz ismét elfelejti, hogy az októberi önkormányzati választás eredményei is azt mutatták: az ellenzék hangját egyre többen akarjak hallani” – mondta Gurmai.

Brenner kiemelte: a kormánypárt ismét visszaél kétharmados erőfölényével, pedig már a 2018-as választást is a teljesen torz médiaviszonyok miatt nevezte „szabadnak, de nem fairnek” az EBESZ. Az ellenzék közös felelősségének nevezte, hogy belföldön és külföldön is emeljenek szót a „demokrácia meggyalázásával szemben”.

Gréczy azt mondta: meglepetés nem történt. Annak dacára, hogy a többség nem mögöttük áll, a Fidesz ismét visszaélt az erőfölényével, épp úgy, mint az elvileg független intézmények: a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a bíróságok és ügyészségek „megszállásával”. Azt mondta: hiába próbálja bebetonozni az embereit a Fidesz 9 évre, ha 2022-ben kormányváltás lesz, ezek az emberek a választás után pár héttel távozni fognak posztjukról.

Keresztes Lóránt „végtelenül cinikusnak” nevezte a „jól láthatóan” előre eldöntött lépést, hogy nem engednek ellenzékit a Médiatanácsba. Az ellenzék egyik feladatának azt jelölte meg, hogy a szabad városokban megnyíló médialehetőségekkel élve „bemutassuk, mi a valóság a NER mögött”.

Kocsis-Cake azt emelte ki: a Fidesz arra hivatkozik, hogy demokrácia van, hiszen az ellenzék több nagyvárosban nyerni tudott az önkormányzati választáson, szerinte viszont nincs demokrácia, ha a Fidesz ilyen típusú döntéseket hoz.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here