Kitépték Molnár Eszter, az RTL Klub újságírójának a kezéből az operatív törzs sajtótájékoztatóján a mikrofont. Azt szerette volna megtudni, hogy miért kérték arra az egyik koronavírusos beteget, hogy ne szóljon a tesztjéről a kórteremben fekvőknek.
Molnár Eszter, az RTL Klub újságírója másodiknak kérdezett a ma délutáni operatív törzs sajtótájékoztatóján. Már az első kérdése is igen kellemetlen lehetett, hiszen a mikrofonhordó elakarta tőle venni a hangeszközt, de ezt leszerelte az újságíró azzal: két kérdést lehet feltenni.
Rövid jelent a Hír TV felvételén
Bele is kezdett a második kérdésébe, ami így hangzott: „Miután az egyik beteggel közölték, hogy pozitív lett a tesztje, a László kórházban kérték, hogy a szobatársainak ne mondjon semmit, mert nincs kapacitás az elkülönítésre, és együtt vannak negatívan teszteltek köhögő lázas betegekkel” – kérdezte volna, tehát az újságíró az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjétől, ám mielőtt befejezhette volna a mondatot, kicsavarták a kezéből a mikrofont.
A teljes jelenet az MTV felvételén 24.07-től kezdődik
A botrányos közjáték után Lakatos Tibor a feltett kérdésre inkább nem reagált, hanem ezt bírta válaszolni:
„Hadd kérjem meg önöket, hogy időtartamban korlátozzuk, ahogyan elnézem, mindenkinek kérdése van hozzánk és mindkettőnknek van más dolga is” – mondta Lakatos, akinek egyébként ezen feladatok egyike például az úgynevezett tájékoztatás. Ez pedig időként nagyon hosszú és kényelmetlen is lehet. Mint például a fenti kérdés.
Müller Cecília, tisztifőorvos mentette a helyzetet, mint a videóban is látszik és pontosan tudta, hogy az újságíró azért van ott, hogy világos válaszolt kapjon a kérdésekre, ő ezt meg is tette és cáfolta ezeket az információkat.
A propaganda média nem fog felháborodni azon, hogy egy kérdező újságíró kezéből kicsavarták a mikrofont, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Fideszékkel teljesen elszaladt a ló.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG
Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!