Mint ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla hatalmas beégés lett Orbán Viktor délutáni rendkívüli bejelentéséből. Ám másodjára sikerült neki, amihez ezúton is csak gratulálunk.
Szerda reggeli adatok szerint 58 koronavírussal fertőzött ember van Magyarországon. Orbán Viktor sajtófőnöke azt közölte: a miniszterelnök délután háromkor rendkívüli bejelentést tesz a védekezésről a Facebook-oldalán. A videó meg is jelent, de először egyáltalán nem volt hangja, az M1 szerint a hatalmas terhelés miatt.
A miniszterelnök a Karmelita kolostor erkélyén húsbavágónak nevezte a döntéseket. Mint mondta, az eltelt hét napban megszervezték Magyarország kollektív önvédelmét, azóta is mindenki 24 órában dolgozik.
A kormányülésen gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, mert a járványügyi és egészségügyi kérdések mellett ezek is fontosak. A világjárvány Orbán szerint ugyanis a munkát is veszélyezteti, ezért olyan kérdésekről döntött a kormány, amelyektől azt várják, hogy a döntésekkel meg tudják védeni a munkahelyeket. Orbán kiemelte: ezek az első lépések, amelyeket továbbiak követnek a közeljövőben, „szinte minden nap”.
Az első lépések a következők:
A magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési köztelezettségét az év végéig felfüggesztik. Ezt javasolta a Magyar Nemzeti Bank.
A rövid lejáratú vállalkozási hitelek lejáratát június 30-ig meghosszabbítják, amúgy ahogy megírtuk ez az MSZP javaslata volt.
A holnaptól (március 19-től) felvett fogyasztási hitelek thm-jét a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximálják. Ezt szintén a jegybank javasolta, azzal a céllal, hogy áthidaló kölcsönhöz juthassanak a magánemberek és a vállalkozások az átmeneti nehézségek leküzdése érdekében.
Néhány szektor súlyos gondokkal küzd – emelte ki a miniszterelnök: ilyen a turizmus, a vendéglátás, szórakoztatóipar, sport- és kulturális szolgáltatások és a taxisok munkája. Ebben a körben a munkáltatók járulékfizető kötelezettségét elengedik, a munkavállalók járulékát csökkentik: nyugdíjjárulékot nem kell fizetni, egészségügyi hozzájárulást a törvényi minimumra csökkentik, június 30-ig.
A kata szerint adózó taxisok átalányadófizetési kötelezettségét június 30-ig elengedik.
A 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetését elengedik, szintén június 30-ig. Ezekben az ágazatokban a helyiségbérleti szerződést nem lehet felmondani, a bérleti díjat nem lehet megemelni.
Döntéseket hozott a kormány a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről, hogy a munkaadó és munkavállaló meg tudjon egyezni egymással. Az alaprendeletet ma közzéteszik, a részletszabályokat csütörtökön ismerhetik meg.
A forint, amely a szerdát újabb történelmi mélyponttal indította, a bejelentés után újra gyors tempóban kezdett gyengülni: a 350 forint körüli euróár 16 óra után a 354 forintot közelíti.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG
Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!