Van egy olasz kisváros, ahol sikerült teljesen felszámolni a koronavírus fertőzést: minden egyes lakost teszteltek a koronavírusra, méghozzá kétszer- írja az Index– így sikerült kiszűrni a rejtett fertőzötteket is.
Vò egy kisváros Észak-Olaszországban, innen jelentették az első koronavírusos halálesetet az országból. A Padovai Egyetem kutatói, együttműködve a Vöröskereszttel, kísérletbe fogtak a városban: minden egyes lakost teszteltek a koronavírusra, méghozzá kétszer.
Tehát mind 3300 ott lakótól mintát vettek, akár mutatott tüneteket, akár nem. A kísérlettel alapvetően a vírus viselkedését, terjedésének dinamikáját akarták vizsgálni. Persze, ha már pozitívnak bizonyult valaki, azt elkülönítették. Amikor a vizsgálat kezdődött, március 6-án, legalább 90 fertőzött személy volt Vòban. Ma már napok óta egy új eset sincs.
Azért voltunk képesek megakadályozni a járvány továbbterjedését, mert azonosítottuk és kiiktattuk a rejtett fertőzéseket is – idézi a Guardian Andrea Crisantit, az Imperial College London kutatóját, aki részt vett a projektben.
A tesztelések közben legkevesebb hat tünetmentes fertőzöttet sikerült azonosítani, akik, ha nem izolálják őket, tovább fertőzték volna a többieket. Valószínűleg másutt is sok tünetmentes fertőzött él, a betegség terjedésének ők a hajtómotorjai.
Persze, nagyobb térségben, több milliós nagyvárosban sokkal nehezebb és költségesebb mindenkit letesztelni, ugyanakkor a tesztelt populáció okos kiválasztásával, és legfőképpen az elvégzett tesztek számának megsokszorozásával meg lehet szakítani a fertőzési láncot a fertőző emberek idejében történő elkülönítésével.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG
Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!