Nem elég hatékonyak az olaszországi intézkedések a koronavírus-járvány megfékezésére – ez a véleménye a Lombardiába érkezett kínai orvoscsoport vezetőjének- derül ki az Euronews összeállításából.
A szakember, aki egyben a kínai Vöröskereszt vezetője is milánói sajtótájékoztatóján fejezte ki nemtetszését:
– Padovából jöttünk Milánóba és számos problémát látok a vesztegzárral kapcsolatban. Bár a koronavírus leginkább ezt a területet sújtja, mégsem elég szigorúak a hatóságok. Még mindig működik a tömegközlekedés. Az emberek szabadon jönnek-mennek, eljárnak partikra meg vacsorázni és nem viselnek szájmaszkot – mondta Szun Csuo-peng.
Olaszországban Lombardiában van a legtöbb koronavírus-beteg. Az intenzív osztályokon több mint ezer fertőzött van, a kórházban kezeltek száma túllépte a 7500-at. A kórházi ágyak elfogytak, amivel kapcsolatban a tartomány jóléti tanácsosa, Giulio Gallera „háborús helyzetről” beszélt.
A járvány mindeközben déli irányban is terjed. A koronavírus-fertőzöttek száma jelentősen emelkedett Lazio tartományban, vagy például a Róma és Nápoly között nagyjából félúton lévő Fondiban is, ezért a rendőrség elrendelte a negyvenezres kisváros lezárását.
A járvány miatt elhunytak száma Olaszországban csütörtökre meghaladta a betegség kínai áldozataiét. Közel 3500-n haltak már meg a koronavírus-fertőzés következtében, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig túl van a negyvenezren.
Nem csak az olasz, de magyar embereknek is meg kell érteni, hogy a járványt csak úgy lehet megállítani, ha komolyan vesszük amit mondanak nekünk: maradj otthon! Ezért kérjük, oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa: a vírus megállítása az emberek fegyelmezettségén múlik.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!