A kórházi ágykapacitások 60%-át kell szabaddá tenniük szerdáig az intézményvezetőknek- derül ki abból a levélből, ami az RTL Klub birtokába került és az egészségügyért is felelős miniszter jelez
A múlt héten kapták meg a kórházak vezetői az Emberi Erőforrások Minisztériumának levelét, ami a kórházak kiürítéséről, ágykapacitások felszabadításáról szóló miniszteri utasítást tartalmazza, derül ki az RTL anyagából.
A levélben Kásler Miklós arra utasít minden vezetőt, hogy április 15-ig tegyék szabaddá az alájuk tartozó kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának minimum 60%-át.
A levélben az is szerepel, hogy minden olyan beteg esetében gondoskodni kell más intézménybe történő áthelyezésről, ahol a beteg ellátási szükséglete szerint ez az intézkedés indokolt.
A csatorna megkereste a minisztériumot, az Emmi sajtóosztályától pedig azt a választ kapta, hogy miután tömeges megbetegedések várhatók Magyarországon is, fel kell készülniük a legrosszabb forgatókönyvre is, és ez mindenkitől együttműködést igényel. Azoktól a családoktól is, ahol a beteg otthonápolása megoldható.
A miniszteri levélről először április 9-én a Népszava számolt be. „A fekvőbetegeket fogadó összes hazai gyógyító intézményben a közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékát alkalmassá kell tenni az új koronavírussal fertőzöttek ellátására (…) ez a gyakorlatban azt jelenti: az összes mintegy 60 ezer ágy közül 36 ezret kell felszabadítani” – írta a lap.
A Népszavának egy intézményvezető akkor hozzátette, hogy ez a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy mind a 36 ezer ágy foglalt lenne, hiszen a vészhelyzet kihirdetése óta csak a halaszthatatlan esetekben fogadják a betegeket.
A lap felhívja a figyelmet, hogy az otthonukban nem ellátható, vagy szociális okból idekényszerülő idős, elesett emberek esetében lesz problémás ez a kiürítés, és egy ilyen helyzetben lévő idős nő nyilatkozott az RTL-nek is.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG
Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!