Pintér Lajos volt az a férfi, akinek a feleségét elsodorta a vasárnapi viharokban megduzzadt, kertjében csordogáló patak.
A férj a Blikknek emlékezett vissza a tragikus eseményekre.
„A dombról észrevettem, hogy a feleségem, Marika vissza akart jönni a hídon, de a hetvencentisre duzzadt vízben eltévesztette az átjárót. Láttam, amint a sodrás kiütötte a lábát és már vitte is” – kezdte mesélni a részleteket.
Ezt követően a férj egyből felesége segítségére sietett, de ő egymagában – hiába van jó erőben – semmit sem tehetett a sodrás ereje ellen. Pintér Lajos elmondta azt is, néhány méterrel odébb meglátott pár fát gyűjtő lakost, de hiába kiabált, nem siettek segítségére.
„Marika után gázoltam a vízbe, próbáltam kihúzni, közben még az esőkabátját is letéptem róla. Ő is küzdött, kapaszkodott belém, de esélyünk sem volt az áradattal szemben. Kétszer ki tudtam emelni a fejét a vízből.
Aztán elernyedt. Tudtam, hogy itt a vége. Ötven méterrel feljebb néhány ember épp fát gyűjtött. Üvöltve, ordítva kértem tőlük segítséget. De elszaladtak.” A férfi megtörten idézte fel felesége utolsó mondatát: „Öcsi, segíts!”.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG
Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!