Tovább gyűrűzik az Index-botrány, ahelyett, hogy a távozó Indexesekkel akarna megállapodni a tulajdonos, inkább egy ellen-szerkesztőséget kezdtek összekalapálni a háttérben, derül ki a Média 1 cikkéből
Elkezdtek újságírókat toborozni az Indexhez – erről számolt be a Media1. A portál információi szerint a laptól megkerestek újságírókat, szerkesztőket, hogy érdekelné-e őket valamilyen pozíció. A portál szerint többeket is megkerestek, de a főszerkesztő úgy tudja, nem kormánypárti újságíróknak ajánlottak pozíciót.
A Media1-nek arról nincs információja, hogy a mostanival azonos létszámmal működtetnék-e tovább az oldalt, vagy kevesebb emberrel, illetve változik-e a rovatstruktúra. A Media1 alapító-főszerkesztője ugyanakkor úgy tudja, a megkeresett újságírók még nem mondtak igent
Az Index szerkesztőségének vezetése és az újságírók szinte teljes egésze pénteken mondott fel. Az újságírók most a Távozó indexesek nevű Facebook-oldalon keresztül kommunikálnak. Az oldal létrehozása után azt írták, szeretnének egységben együtt maradni, továbbvinni az Index szellemiségét.
Közben Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke tagadta az RTL Híradónak, hogy új embereket toborozna a pénteken felmondott szerkesztőség helyére.
Állítása szerint erre nincs is szükség, mert folyamatosan kapja az önéletrajzokat olyan újságíróktól, akik szeretnének az Indexnél dolgozni. Azt mondta, az a célja, hogy a lap tovább működjön.
Az RTL idézi az egyik felmondott újságírót is, aki szerint a főszerkesztő kirúgása után nem akarták hagyni, hogy csendben kivéreztessék, és ezzel, mint fogalmazott, meggyalázzák az Indexet.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG
Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!