Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csodáljuk bátor kiállásotokat – olvasható a Gazeta Wyborcza hétfői számának első oldalán.

A címlapon elhelyezett, magyarul és lengyelül is olvasható üzenetben bátorítja az Index távozó újságíróit a legnagyobb lengyel független napilap, a Gazeta Wyborcza.

A lengyel szerkesztőség az alábbi üzenetet küldte:

„KEDVES MAGYAR BARÁTAINK! Mélységesen felháborít bennünket az a brutális támadás, amit a hatalom indított az index.hu ellen. Veletek vagyunk ebben a nehéz pillanatban, és csodáljuk bátor kiállásotokat.

Az autoriter hatalom itt Lengyelországban is fenyegeti a szólásszabadságot. Mint már annyiszor a történelem folyamán, újra szükségünk van a lengyel-magyar szolidaritásra a szabadság és demokrácia védelmében. Tartsunk össze! A Gazeta Wyborcza szerkesztősége”.

A hétfői lapszámban megjelent üzenet mellett a Gazeta a teljes Index-ügyről is beszámol – írja a hvg.hu.

Az 1989-ben alapított Gazeta Wyborcza példányszáma a kétezres évek elején megközelítette a 700 ezret is. Ma már kevesebben olvassák, de továbbra is az egyik vezető politikai lapnak számít Lengyelországban. Alapítói között megtalálható az Oscar-díjas lengyel filmrendező, Andrzej Wajda is.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here