Az ellenzéki polgármester olyan lépet, ami Fideszéknek még csak eszébe sem jut, gondolt a megbetegedő dolgozókra. Százszázalékos táppénzt biztosítanak koronavírusos önkormányzati dolgozóknak a XVIII. kerületben
A DK-s Szaniszló Sándor vezette kerület intézkedése vonatkozik a Polgármesteri Hivatalban, illetve a szociális ágazatban, az óvodákban, bölcsődékben dolgozókra, és a Városgazda munkatársaira is.
Százszázalékos táppénzt biztosít a DK-s Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerület minden igazoltan koronavírus-fertőzött önkormányzati dolgozó számára.
Ez vonatkozik a Polgármesteri Hivatalban, illetve a szociális ágazatban, az óvodákban, bölcsődékben dolgozókra, és a Városgazda munkatársaira is – derül ki a párt közleményéből.
„A Demokratikus Koalíció a korábbiakban már többször kezdeményezte, hogy a koronavírus-fertőzött munkavállalók számára teljes, százszázalékos táppénzt fizessen az állam.
A pánikkormány azonban szokás szerint nem az emberek érdekeit nézi, így a javaslatot fontolóra sem vették. (…) A DK azonban nem hagyja cserben az embereket” – fogalmaz a párt.
A propaganda média nem fog beszámolni, arról ellenzéki polgármester olyan lépet, ami Fideszéknek még csak eszébe sem jut, gondolt a megbetegedő dolgozókra, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy lássa az emberek a valódi különbséget.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!