Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor betörtek a washingtoni képviselőház épületébe, ahol az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén épp a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott – írja a Telex.

Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe, ahol az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott.

Az Index azt írja, hogy Donald Trump amerikai elnök hívei megostromolták a Capitoliumot, ahol éppen az elektorok üléseznek, és szavazással erősítenék meg Joe Biden elnökségét.  Magyar idő szerint este hat után kezdődött meg az a kongresszusi ülés, amelyhez Trump és követői még nagy reményeket fűztek.

Az ülést Mike Pence alelnök vezeti, és Trump abban bízott, hogy alelnöke érvényteleníteni tudja az elektori szavazatokat, és ezáltal meg tudja akadályozni azt, hogy Joe Biden legyen az Egyesült Államok következő elnöke.

Ha Pence alelnök sikerrel jár, akkor miénk lesz az elnökség – írta még ma reggel is Trump. Pence azonban nem váltotta be az elnök reményeit, az alelnök közleményben szögezte le: ehhez nincs meg a jogköre. Trump hívei erre válaszul áttörték az ülésnek helyet adó Capitolium köré vont kordonokat, és összecsaptak az épületet védő rendőröket.

 

A CNN értesülései szerint több száz tüntetőnek sikerült bejutnia az épületbe, amit emiatt lezártak, az ülést felfüggesztették mindkét házban. Képviselők az irodáikban, szenátorok a szenátusi teremben várakoznak. Mike Pence alelnököt a CNN forrásai szerint kimenekítették az épületből, Kamala Harris megválasztott alelnökről annyit mondtak, hogy biztonságos helyen van.

A képviselőháznál a rendőrök a fegyverüket elővéve védik az elbarikádozott bejáratot, tüntetők dörömböltek az ajtón, mielőtt az üléstermet kiürítették volna. Az ajtó üvege ki van törve, de arról ellentmondó információk vannak, hogy lövéseket leadtak-e.

Ezen a videón az látható, ahogy az épületbe behatolók porral oltóval fújnak a folyosóra:

Képeken az is látszik, hogy a behatolók közül többeket a földre fektettek és őrizetbe vettek.

A tüntetők az ülés kezdetével párhuzamosan a közelben tartott demonstrációról vonultak az épülethez, ahol a helyszíni tudósítók szerint kaotikus jelenetek alakultak ki. Az MSNBC tudósítója szerint könnygázt használtak a Capitoliumon belül is.

Trump híveinek többezres demonstrációján felszólalt maga az elnök is, aki kijelentette, soha nem ismerik el a vereségét. Trump „gyenge republikánusoknak” bélyegezte a választási eredményeket szentesítőket. Miután a tüntetők az épülethez vonultak Trump a Twitterén azt kérte, hogy mindenki támogassa a kongresszusi rendőrséget és a hatóságokat, és maradjon békés.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: