Érdekes a Fidesz közeli cégeket, mintha nagy ívben kerülné a válság, 2019 nyarán szállt be a belsőépítészeti bizniszbe Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia, és repülőrajtot is vett cégével, az Interior Design Kft.-vel. A 24.hu járt utána a „sikereknek”.
A cég honlapja még most sem működik és az interneten sem találtunk semmilyen referenciát, az üzlet mégis beindult: alig több mint fél év alatt 229 millió forint árbevételt és bő 70 millió forintos nyereséget ért el, amit osztalékként szinte teljes egészében ki is vett a miniszter felesége.
A tavalyi év eredményeiről még nincsenek hivatalos adatok, hiszen a cégeknek a forgalmukról és a nyereségükről a beszámolót május végéig kell benyújtaniuk, de a jelek szerint jól indult az Interior Design 2020-as éve is: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása szerint 2020 februárja óta lízingel egy Porsche Cayenne típusú gépkocsit.
Hogy a közepes méretű luxus crossover terepjáró értéke pontosan mennyi, az a nyilvántartásból nem derül ki, csak annyi látszik, hogy a Porsche Bank Hungaria Zrt. 16 millió forintos jelzálogot jegyeztetett be a járműre.
Nem ez az első luxusjármű egyébként, amelyhez a Szijjártó családnak valamilyen módon köze van. A minisztert és családját tavaly augusztusban fotózták le Magyarország egyik leggazdagabb emberének, Szíjj Lászlónak a jachtján, és azóta is csak találgatják, fizetett-e a miniszter a hajókázásért, s ha igen, miből.
Február 1-ére virradóra hozták nyilvánosságra a képviselői vagyonnyilatkozatokat, de a külügyminiszter bevallásából sem derült ki egyértelműen, hogy milyen körülmények között élvezte a közpénzes megbízásokkal százmilliárdos nagyságrendben ellátott üzletember vendégszeretetét.
Mivel egy ilyen út igencsak borsos összegbe kerül, úgy tűnne logikusnak, hogy amennyiben szimpla meghívásról volt szó, azt fel kellett volna tüntetni a dokumentumban. Ilyesminek nincs nyoma, viszont az sem világos, hogy ha Szijjártó fizetett az adriai luxusútért, az árát miből sikerült kigazdálkodnia.