Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Makón és Gyöngyösön is leállnak a vasak- derült ki a szakszervezetek közleményeiből. 

Kiemelkedően hosszúnak számító, nyolcórás sztrájk lesz holnap Makón, a gumigyárban – február 20-án, miután a mintegy 150-200 dolgozó részvételével rendezett kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés sem hozott változást.

A gumigyári dolgozók tiltakoznak a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen.

A makói gumigyárban tavaly nyáron szűnt meg a munkabéke, ekkor ugyanis a munkáltató – a Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. vezetése – a koronavírus-járvány miatt szükséges intézkedésekre hivatkozva egyoldalúan felmondta a túlmunkát is szabályozó kollektív szerződést – a konszernhez tartozó cégek közül egyedüliként –, s ezzel gyakorlatilag szabad kezet kapott a még a gyárban maradt munkások korlátlan túlóráztatására.

Ekkor sokan megváltak a cégtől, mert nem vállalták a vezetőség által egyoldalúan bevezetett új munkarendet. Az ottmaradtakat – mintegy 1700 dolgozót – azóta egyre jobban hajszolja a cégvezetés, mert az időközben megszaporodott megrendelést ezzel, a drasztikusan lecsökkent létszámmal is teljesíteni akarja – ismertette az alapkonfliktust Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnöke, a vállalatcsoport európai üzemi tanácsának magyar elnökségi tagja.

A gyárban működő Makói Gumiipari Szakszervezet több megoldást is javasolt a vita feloldására – egyebek között azt, hogy amíg a céggel közösen ki nem dolgoznak egy új, kompromisszumos kollektív szerződést, addig maradjon érvényben a régi –, ám a munkáltató ezeket rendre lesöpörte, így az érdekvédők által kezdeményezett kollektív munkaügyi vita végül eredménytelenül végződött.

A pattanásig feszült légkörben csak olaj lett a tűzre, hogy a cégvezetés a régiek kárára venne fel jó pénzért új munkavállalókat úgy, hogy a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozóktól elvonná a pluszjuttatásokat, s abból fedezné az új béreket.

Gyöngyösön, az egyszer használatos orvosi eszközöket gyártó B Braun Medical Kft-nél február 16-án sztrájkbizottságot alakított a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete.

A lépésre azt követően került sor, hogy a bértárgyalás megrekedt. A tegnapi napon már a sztrájkbizottság jelentette be, hogy az 1600 főt foglalkoztató gyárban február 23-án, 13:00 és 15:00 óra között két műszakot lefedő figyelmeztető sztrájkot tartanak a dolgozók.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: