Április 1. és 14. között a IX. kerületi Ferenc téren lett volna látható a Black Lives Matter szoborként emlegetett Prizma. A Public Art pályázat egyik nyertes művét értetlenség veszi körül, fenyegetések sora érte, míg egy nap után ledöntötték a talapzatról. A Magyar Narancs interjút készített az alkotóval.
Szalay Péter a nagy vihart kavart szobor alkotója a MaNcs-nak elmondta, hogy valami erős dolgot akart létrehozni. Azzal is számolt, hogy kizsűrizik. De a Black Lives Matter mozgalomról idehaza is van véleménye az embereknek.
Általában elítélik és azt gondolják, hogy a mi társadalmunkban nincsenek olyan csoportok, amelyek hasonló helyzetben vannak. Ha meglátnak egy ilyen szobrot, egyből azt gondolják, hogy akkor ez Black Lives Matter propaganda, holott nem erről van szó.
Egy műalkotás nem egyenlő egy adott jelentéssel, mert akkor az nem művészet. Valami olyanról kell beszélnie a saját nyelvén, amit a befogadó nem tud megfogalmazni. S így nem elvárható, hogy egy szép mondatban felfedjem a mű üzenetét.
De kapaszkodó persze sok van. Elsőként adja magát a szivárvány szín, ami napjainkban mindenkinek az LMBTQ mozgalmat juttatja eszébe. Főleg mert épp akkoriban volt aktuális téma, mikor ezt a művet készítettem, hogy a kormány az Alaptörvény módosításával nem ismeri el családnak az azonos nemű párokat. Erről megint mindenkinek megvan a véleménye.
Pedig a szivárvány Isten és ember szövetségének bibliai szimbóluma. Sokkal régebbi, mint a melegjogi szervezetek jelképe.
Emellett, ahogy a mű címe (Prizma) is erre utal, a színek csak a fehér fény egyes részei, a szubjektum által valamilyennek érzékelt fényvisszaverődések, ami a vélemények és emberek sokféleségét is reprezentálhatja.
Végső soron viszont, ha megnézzük, nincs szabályos szivárvány a művön, csak nagyon sokféle szín egymás mellett. Ha tehát a mű kapcsán a szivárványról beszélünk, máris alapvető figyelmetlenség történik, csupán mi azonosítottuk ily módon. Ha meg a feliratból indulunk ki, amelyben a fekete szó szerepel, ellentétet képezve a szivárvánnyal, rögtön egy nem-szobrászati elemre téved a figyelmünk.
A felirat által az olvasó emberhez szól a mű, aki adott esetben agressziótól elvakulva, állatként reagál, megtagadva emberi mivoltát. Vagy vegyük a módosított nőalakot, a szabadság szimbólumát, aki az én munkámban letérdel. A szabadság térdre kényszerül? Vagy térdet hajt? Ki előtt? A BLM előtt? A férfi elnyomás előtt? A meleg egyenjogúság előtt? A szoftveres manipuláció virtuális fegyvere előtt?
A szobor reflektál a szobordöntésre, mint eseményre, de a szobor, mint médium és mint köztéri objektum önmaga létezésére is rákérdez. (…) Remélem, a szobor felállítása után majd lesz róla érdemi diskurzus, mert ezidáig csak a politikai nézőpont érvényesült, mint általában.
