Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kövér László már megint idegállapotba került Jakab Péter, Jobbik elnökének parlamenti hozzászólása után. Ennek még következményei lesznek- emelt hangon fenyegetőzött a házelnök

 

Lenémította Jakab Péter mikrofonját Kövér László, majd kikelve magából fenyegetőzött a   házelnök az Országgyűlés hétfői ülésnapján, miután az ellenzéki politikus nem csak a fideszes képviselőket, hanem magát Kövért is kritizálta.

“Magyarország luxus külügyminisztere, Szijjártó Péter, tudják, a jachtozó, a minap nagyon szerényen azt mondta, hogy egész Európában Magyarország kezelte a legsikeresebben a válságot. Önök ezt most komolyan gondolják?” – tette fel a kérdést Jakab Péter a parlamentben.

Jakab szerint a 30 ezer magyar halála nem siker, és az sem, hogy közel félmillió magyarnak nincs állása, valamint egy nap alatt 5500 egészségügyi dolgozót üldöztek el.

“Jut eszembe, mi a helyzet a rabszolgatörvénnyel, ficsúrok”? – tette fel a kérdést Jakab. Ezen a ponton Kövér László házelnök arra figyelmeztette, hogy mérsékelje magát, ne sértegesse a képviselőtársait, mert akkor el fogja venni tőle a szót.

Ezt követően Jakab Péter visszakérdezett, hogy “ugye Önről is lehet ez a véleményem?”. Kövér László ezen a ponton lenémította Jakab mikrofonját és kikelve arra utasította, hogy tanulmányozza a házszabályt, ugyanis abban leírták, hogy a képviselőket nem lehet sértegetni, főleg nem az elnököt, majd kövér meg is fenyegette Jakabot, hogy ennek még következményei lesznek.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: