Múlt szombaton érkezett a tragikus hír, hogy a Megasztár első szériájának mindössze 37 éves versenyzője váratlanul elhunyt. Halálhírét több egykori versenytársa is megosztotta. Ekkor még nem lehetett tudni, mi is történt pontosan.
A Blikk információi szerint Kandech Evelyne több mint egy éve küzdött a rákkal. A kemoterápiát is végigcsinálta, az életkedvét sem vesztette el a gyilkos kór elleni küzdelemben.
Kicsit bagatellizálta a betegségét, de az orvosok is biztatták, hogy fiatal szervezet, legyőzi a rákot. Ő is bizakodó volt, sokszor mondta, hogy nem lesz baj, ki fog jönni belőle
– idézte fel a lapnak az énekesnő egyik barátja.
A Bors elérte Evelyne Sierra Leonéban élő édesapját, aki tőlük tudta meg, mi történt a lányával. Néhány hete beszéltek utoljára, ám Evelyne egyszer sem említette, mekkora baj van.
Kandech Evelyne 1984-ben született, édesapja Sierra Leone-i. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, gyerekként kórusokban énekelt, csellón tanult játszani. A középiskola után a Pécsi Tudományegyetem teológia szakára nyert felvételt. Jelentkezett a Megasztár legelső évadába, ahol a legjobb 12 versenyében a negyedik helyig jutott.