Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az északnyugat-kínai Hszianban mintegy 13 millió embert helyeznek vesztegzár alá egy még tisztázatlan eredetű újabb koronavírusjárvány-góc felbukkanását követően, írja az MTI.

A még karácsony előtt életbe lépő intézkedés az első, teljes várost érintő vesztegzár Kínában azóta, hogy tavaly lezárták a pandémia első helyszínét, a 11 millió embernek otthont adó közép-kínai Vuhant. A helyi hatóságok felfüggesztették a városba irányuló, valamint onnan induló közlekedést, Hsziant csak külön engedéllyel lehet elhagyni.

A Global Times című kínai lap arról számolt be, a Hszianban élők pánikszerűen rohanták meg a boltokat az elmúlt napokban, hogy elegendő készletet halmozzanak fel, miután a vesztegzár értelmében háztartásonként egy ember kétnaponta mehet majd csak el bevásárolni.

A városban működő 3574 tanintézmény bezárta kapuit, az órákat az interneten tartják meg. A helyi hatóságok szerda esti közlése szerint a Hszianban végzett, teljes lakosságot érintő koronavírus-szűrés során 127 fertőzöttet azonosítottak.

Hszian a fővárosa Senhszi tartománynak, amely főként az első kínai császár sírhelyét őrző agyaghadsereg helyszíneként ismert. Kínában az általános járványt 2020 tavaszára megfékezték, ám az ország különböző részein azóta is több alkalommal bukkantak fel újabb járványgócok, amelyeket a kínai egészségügyi hatóságok minden esetben igyekeznek a lehető leghamarabb elfojtani.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: