Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hajnal Miklós, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest XII. kerületében a Facebookon tette fel a kérdést: még hány fideszesről fog kiderülni, hogy köztörvényes bűnöző? Íme Hajnal Miklós teljes írása:

Völner Pál nevéhez olyan dolgok kötődnek, mint a Pegasus lehallgatás, amivel ezer fölötti ember minden megszólalását figyelték, akik szerintük veszélyt jelentettek a rendszerre. És a lefizetés, ugyanis rendszeresen fogadott el pár millió forintokat papírzacskóban, összesen 83 millió forintot egy év alatt.

Ő viszont csak egy a sok közül, akit a nagyobb politikai kár elkerülése érdekében beáldozott a Fidesz. A Völner Pálok a Fidesz igazi arcai. Boldog, Mengyi, Simonka, Völner, még hányról fog kiderülni, hogy köztörvényes bűnöző?

Ez a „133 legbátrabb magyar” egy az egyig felelős azért, amit elnéznek a fölöttük lévőktől. Ahogy megfigyelik és kizsákmányolják a magyarokat. Ennek a rendszernek az üzemeltetője Orbán Viktor.

A teljes ellenzéki összefogásnak és a magyar választóknak köszönhetően elhozzuk a kormányváltást, majd csatlakozunk az Európai Ügyészséghez és felvesszük a küzdelmet a korrupció ellen, a bűnözők nem fognak kimaradni az elszámoltatásból.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: