Pénteken a Főváros főjegyzője természetvédelmi hatósági jogkörével élve azonnal végrehajtható határozatban tiltotta meg a tarvágásos fakitermelést a X. kerületi, Felsőrákosi-rétekhez tartozó védett erdő területén- írja a 444
Erre azért volt szükség, mert a terület tulajdonosa az erdészeti hatóságként eljáró Pest Megyei Kormányhivatalhoz bejelentette, hogy a területen tarvágást kíván folytatni, és ezt a kormányhivatal (bár erre péntekig még lehetősége lett volna) nem tiltotta meg – írja közleményében a Főpolgármesteri Hivatal.
A védett terület a Rákos-patak mentén található, a közlemény szerint tele őshonos fafajokkal, színes élővilággal. A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-én éppen az ilyen erdők védelme érdekében döntött a védett természeti területen található budapesti erdők tarvágásának tilalmáról szóló rendelet elfogadásáról, miután a Kormány a veszélyhelyzetre hivatkozással egyes természetvédelmi célú törvényi tilalmakat jelentősen fellazító rendeletet alkotott.
A fővárosi rendelet szeptember 7-én hatályba lépett, ennek ellenére a tarvágást a kormányhivatal helybenhagyta, így a fővárosi rendelet szerinti tilalom érvényesítése a természetvédelmi hatóság feladata. A közlemény szerint a természetőrök a helyszínen folyamatosan ellenőrzik a határozat betartását.
A Főpolgármesteri Hivatal arra kéri a lakosságot, hogy ha bármilyen, a védett erdő tarvágásos kitermelésére utaló körülményt tapasztalnak, azt jelezzék a természetőrök számára.