A baloldali pártok által támogatott Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját, 97 százalékos feldolgozottság mellett is 54 százaléknyi szavazatot kapott. A beégés azért is fájdalmas, mert Orbánék ebben az országban vásároltak fel még 2017-ben egy tévét és egy hetilapot.
A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját – ő lesz az ország első női elnöke az MTI híre szerint.
A szlovén választási bizottság által 97 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott második fordulóban a balközép pártok által támogatott Pirc Musar a szavazatok 54 százalékát, míg a szintén függetlenként induló jobboldali Anze Logar volt külügyminiszter a voksok 46 százalékát szerezte meg.
A központi választási bizottsághoz még nem futottak be a külföldön leadott szavazatok, de ezek a voksok érdemben már nem befolyásolhatják az eredményt, ezért biztosra vehető Pirc Musar győzelme.
Ami Orbánéknak azért is fájdalmas, mert egész komoly média felvásárlást hajtottak vége Szlovéniában. Habony Árpádra és körére 2017 tavaszán figyeltek fel szlovén újságírók. Akkor 800 ezer eurós tőkeemelés történt a helyi Nova24TV-t birtokló Nova24tv.si nevű cégnél, és ezzel egy időben 15-15 százalékos részesedést szerzett a Modern Media Group Zrt. (MMG), a Ridikül Magazin Kft. és a Ripost Média Kft. Később a Ripost Kft. többségi tulajdont szerzett a Demokracija konzervatív hetilapot kiadó Nova Obzorja d.o.o. nevű cégben. A Nova Obzorja 2018 elején elindította a Skandal24 című bulvár hetilapot, illetve a magyar Ripost mintájára készült, SDS-propagandát bulvárral vegyítő Ripost News-t is.
Na de szomszédunknál kutyát nem érdekelt az Orbáni hazudozás. A győztes baloldali Pirc Musar egyébként programjában az egészségügyi és nyugdíjrendszer reformja, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a biztonság- és védelempolitika szerepel.
Az 54 éves Natasa Pirc Musar 1968-ban született Ljubljanában. 1992-ben szerzett diplomát a ljubljanai egyetem jogi karán. Pályafutását újságíróként kezdte. Hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televíziónál (RTV), majd további öt évig Szlovénia legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, a POP TV-nél. Tudását a CNN-nél kamatoztatta tovább az Egyesült Államokban, majd két szemesztert tanult médiaszakon a Manchesteri Egyetemen, az Egyesült Királyságban, ahol tanulmányai alatt gyakornok is volt a BBC-nél.
2001-től gazdasági vizekre evezett, két évig vezette Szlovénia akkoriban legnagyobb pénzügyi társaságának, az Aktiva Groupnak a kommunikációs osztályát. 2003-ban csatlakozott a legfelsőbb bírósághoz. 2004-ben a szlovén parlament, Janez Drnovsek egykori elnök javaslatára információs biztosnak nevezte ki, majd 2009-ben további öt évre újraválasztották. 2014-ben ügyvédi irodát nyitott, azóta ügyvédként dolgozik. Számos nemzetközi szervezetnek volt tagja és elnöke, fő területe a médiajog és általában az emberi jogok. Házas, egy gyermek édesanyja.