Alföldi Róberttel készített interjút a Telex, amiben az ismert színész odaszúrt egyet a hatalomnak: nálunk tizenkét éve vagy százötven éve senki semmiben nem tévedett. Mindenről valaki más tehet
Alföldi a magyar közállapotokról kérdésre elmondja, hogy itt nem hidat építeni kell, csak beszélni egymással. Amit, mondom még egyszer, akkor is lehet, ha a másikkal semmiben nem értünk egyet. Egyáltalán nem kell közös nevezőre jutnunk. Miért kéne?
De az állati fontos, hogy legyünk kíváncsiak egymásra, szerintem ez a kommunikáció nullpontja. És ez szűnt meg mostanra totálisan Magyarországon: más politikai oldalhoz tartozó embereket nem látunk beszélgetni, legfeljebb egymást lealázni, lehányni.
A tavaszi választásokról Alföldi kifejti, hogy először is a miniszterelnöknek teljesen igaza volt: a győzelem valóban a Holdról is látszott. És a csalódottság is. Hivatkozhatunk átrajzolt választási körzetekre és a többire, de a kormányzópárt 12 év után rekordmennyiségű szavazatot kapott.
Ami a kérdést illeti, az én karrieremnek szerintem fontos összetevője a „kvázi” paraszti vér, az, hogy vidéken nőttem fel. Hogy mit gondolok a munkához való hozzáállásról vagy a tisztességről, azt nagyban meghatározzák a falusi gyökereim.
Magam körül azt láttam, hogy ha valami nem volt rendesen befejezve, végigcsinálva, annak nagyon komoly negatív következményei lettek. (…) Amikor az anyámnak nem volt teje, a szomszéd Kontráék a kisborjújuk elől vették el, és adták nekünk. A falusi létben, minden fájdalmas zártságával együtt, volt az emberek közt szolidaritás.
Ami számomra érthetetlen most, az az, hogy a vidéki Magyarországon a Fidesz-szavazó és a nem Fidesz-szavazó is egyformán nehezen jut rendes szakorvosi ellátáshoz, mindkettőnek vinnie kell magával olykor a gyógyszereit a kórházba. Mindenkinek szembe kell néznie az élelmiszerárakkal, és nagyon sok embert érint a nagyon mély szegénység. Ez nem politika, hanem az életük, a szavazásnál ez mégsem esik latba.
Itthon negyvenszázalékos az élelmiszer-infláció, és sehol máshol Európában nem volt benzinhiány, csak nálunk. És ha már itt tartunk: mibe kerülne a vezetésnek egyszer azt mondania, hogy tévedtünk? Nálunk tizenkét éve vagy százötven éve senki semmiben nem tévedett. Minket mindig valaki bántott, áldozatok voltunk, mindenről valaki más tehet.
A háborúval kapcsolatos kormányzati álláspontról, Alföldi elmondja, hogy mindenről lehet majd beszélni, erről is, ha vége a háborúnak, és nem halnak meg emberek. De most milyen abszurd manipuláció ez Európa legkeresztényebbnek kikiáltott országában? Az Isten, ha van, néha nagyon szégyelli magát, hogy mi mindent mondanak és képviselnek a nevében.
