Ferge Zsuzsával, a Széchenyi-díjas szociológussal a Népszavában jelent meg egy interjú, melyben az ismert szakember éles kritikák fogalmazott meg a magyar állapotokról: „A helyzet sose volt jó, de mindig van lejjebb”
Az egyenlőtlenségek különösen erősen hatnak az emberek közti viszonyokra, arra, hogy ezek nálunk szinte feudális jellegűek maradtak. És igen, az államnak óriási szerepe lehet e viszonyok alakításában- fogalmazott Ferge
A szociológus elmondta azt is, hogy a helyzet sose volt jó, de mindig van lejjebb. Ezúttal is. Igaz, amennyire ez tudható, az állami erőfeszítések, pénzek nem csökkentek. Csakhogy egyfelől a szegénység növekedésével a szükségletek nőttek. Másfelől, a korai fejlesztő szakértő pedagógusok száma nem nő, az országon belüli utazgatásuk viszont nehezedik.
Magyarországra sajnos nem jellemzők a szolidaritás-alapú mozgalmak, de itt és most talán mégis történhet valami. Valójában nem is az oktatásért, hanem a tudásért kell küzdeni. A kormány minél több tájékozatlan és könnyen manipulálható alattvalót óhajt, miközben a XX-XXI. századok már a tudás évszázadai.
Hegyeshalomtól nyugatra az országok többségében 40 százalék felett van a felsőfokú végzettségűek aránya és a cél az, hogy 2030-ra legalább 45 százalék legyen. A tagállamok csaknem fele már teljesítette is ezt a célt. Ezzel teljes ellentmondásban Magyarországon évek óta 30 százalék körül stagnál a felsőfokon végzettek aránya, a magyar kormányzat 16 évre szállítja le az iskolai korhatárt és csökkenti a közép- és felsőoktatásba kerülők számát.
A tudás lebecsülését mutatja az akadémiai intézetek sorsa is, illetve minden olyan intézmény gyengítése, amelyeket a tudás szempontjából autonómia jellemez. Az autonómia ugyanis veszélyezteti a kormány egyeduralmát- összegzett Ferge
Majd a szakember kijelentette, hogy a Magyarországon, a Kádár-korszak rövid időszakai kivételével sosem volt korrekt segélyezési rendszer azzal a céllal, hogy ne legyenek ellátatlan csoportok, sőt, ellátatlan egyének sem, és hogy ne legyen nélkülözés.
A segélyezés feltételekhez volt kötve, a jogosultak köre sosem ölelt fel mindenkit, és a segély színvonala nagyon alacsony volt. A leggyakoribb feltétel az igazolható szegénység mellett valamilyen törvényes munkavégzés volt.
A jelenlegi kormány több feltételt nehezített, jelentősen megemelve a segélyezésből kiszorulók számát. (…) Magyarország itt is szembe megy az európai trenddel. Miközben másutt jogokat erősítenek, nálunk ez a folyamat is a visszájára fordult. A normatív, állami finanszírozású segélyek – amelyek világos feltételekhez kötődnek és akár perelhetők is – köre szűkül.
(…) A segélyek színvonala, ami mindig alacsony volt, tovább romlott. 2010 óta az infláció szintje jóval meghaladta a segélyek emelkedését, pontosabban a segélyek szintje változatlan, az infláció pedig jelentős. Az eltolódás azt jelenti, hogy 2020-ban is még 28 000 forint volt egy felnőtt segély, 40 000 forint körüli a családi segély – miközben a létminimum egy főre számítva 70 000 forint fölött van.
Ezúttal az idősek is a nagy vesztesek közé tartoznak. A korábbi svájci indexálás a nyugdíjakat mind az árak, mind a bérek szerint emelte. 2015 táján megszüntették a bérekhez való indexálást: a nyugdíjak bérekhez viszonyított aránya folyamatosan csökken, vagyis az idősek a keresőkhöz képest elszegényednek. A legnagyobb bajok közé tartozik, hogy nincs semmilyen alapjövedelem. Saját számításaim szerint 150 ezer család eshet ki minden segélyezésből. Ez a népesség 2-3 százaléka lehet, ami irdatlan nagy arány.
