Hadházy Ákos, ellenzéki képviselő a Facebookon közölt egy terjedelmes írást három adat összehasonlításáról. Megdöbbentő kép rajzolódik ki a magyar rögvalóságról. Íme az Hadházy Ákos írása változtatások nélkül.
A karácsony előtti napokban három meglepő, vagy inkább megdöbbentő adat jutott el hozzám, nagyjából egy időben, és ezek így együtt nagyon sötét képet festenek Magyarországról. Ugyanakkor meg is magyarázzák, hogyan maradhat fenn Orbán Viktor rendszere.
Az első az Eurostat kimutatásra arról, hogy Magyarországon majdnem az egész EU-ban a legalacsonyabbak a bérek. A 2021-es, euróra átszámolt átlagkereset csak Bulgáriában kevesebb (tehát Románia már megelőzött bennünket), a magyarok az EU-átlag kevesebb, mint 40 százalékát keresik. Az idei adat vélhetően még rosszabb lesz, hiszen a forint gyengülése miatt a bérek még kevesebbet érnek euróban számolva.
A második az Egyensúly Intézet jelentése, amiben az áll: a magyar lakosság 80 százalékának gondot okozna egy egyszeri, 100 ezer forintos, váratlan kiadás, sőt, harmaduk egyáltalán nem is tudna kifizetni egy ilyet. Jövőre, a tovább növekvő infláció miatt pedig még jobban elszegényednek az emberek, „érdemben csökkenhetnek” a megtakarítások, vagyis még többen élnek majd egyik napról a másikra.
A harmadik adat egy kicsit régebbi, a közvetlenül a választások előtt készített Medián-felmérésből származik, amely a legpontosabban jelezte előre az eredményt. Ennek része volt az a tábla, amely jövedelmi kategóriák szerint mutatja a pártpreferenciákat. Az derül ki belőle, hogy minél szegényebb valaki, annál nagyobb eséllyel szavaz a kormánypártokra: a legalacsonyabb jövedelmi kategóriában volt a legmagasabb a Fidesz támogatottsága és a legmagasabb jövedelműek közt a legkisebb.
Utóbbi csak látszólag ellentmondás. Azt hinnénk, ha valaki elégedetlen az anyagi helyzetével, akkor a kormány ellen szavaz, de Magyarországon ez nem így van. Akik bizonytalanságban élnek, semmiféle kockázatot nem mernek vállalni. Mert kockázat visszaszólni a polgármesternek, hogy ne akarja már megmondani, kire szavazok.
Kockázat maga a kormányváltás is, ha azt mondják, az ellenzék el akarja venni azt a keveset, ami van. Az egyik napról a másikra élő embereket a legkönnyebb megvenni egy zsák krumplival, ársapkás csirke-farháttal, tízezer forint Erzsébet-utalvánnyal vagy 13. havi nyugdíjjal. Akinek a mindennapi megélhetés a gondja, nem fog elfizetni mindenféle újságokra sem, jó neki az ingyenes lap meg a mindenhol fogható tévécsatorna is.
Pontosan ez a látszólagos ellentmondás a Fidesz-rendszer egyik lényege. A magyar társadalom szegénységét részben örökölték, de jelentős részben egy tudatos döntés eredménye is. A „polgárt”, mint politikai terméket lecserélték a „kisemberre”. Az alacsony bérek biztosítják a gazdaság versenyképességét, ugyanakkor azt a tömeges kiszolgáltatottságot is, ami a politikai rendszer alapja.
Nem véletlenül építik le tudatosan az oktatási rendszert, amelyben a miniszterelnök szerint csak a hittan meg a testnevelés számít. A jó oktatás ugyanis megnyitná a társadalmi mobilitás útjait is, ami hosszú távon a rendszer fennmaradását veszélyeztetné.
A fideszes nagyuraknak tökéletesen megfelel az a helyzet, hogy a napi érdekeik mentén játszhatnak a bérekkel és egyéb juttatásokkal. Jó példa erre a tanárok fizetése. 2011 végén olyan törvényt hoztak, amely értelmében a pedagógus béreket a mindenkori minimélbérhez kötnék (jelenleg eszerint 400 ezer forint lenne egy kezdő, egyetemet végzett tanár fizetése).
Csakhogy rájöttek, ez így nem lesz jó, ezért 2013-ban, a törvény hatályba lépése előtt megváltoztatták, leválasztották a bértáblát a minimálbértől, azóta pedig nem nyúltak hozzá, hagyták elértéktelenedni a tanári béreket, az akkori béremelést rég megette az infláció. Ha nagyon nagyra nőne az elégedetlenkedés, akkor emelnek valamit, de olyan rendszert nem hajlandók bevezetni, amelyben nem politikai kegy a béremelés, hiszen ez stabilitást és létbiztonságot teremtene, ami nem érdekük.
Én nem kergetek álmokat, nem hiszem, hogy megvalósítható az emberek közti teljes anyagi egyenlőség (a történelem azt tanítja, hogy mindig rossz vége lett, ha megpróbálták). Azt viszont biztosan tudom, hogy a társadalmi különbségeket nem szabad hagyni ilyen nagyra nőni, és nem megengedhető, hogy emberek milliói napi egzisztenciális szorongásban éljenek.
Alapvető szemléletváltásra van szükség, egy másfajta politika, amely képes kitörni ebből a csapdából és egy másfajta gazdasági, társadalmi modellt kíván megvalósítani. Működő államot, amely segíti az emberek előrelépését, tisztességes és igazságos társadalmat, amelyben az ember cél, nem pedig erőforrás!
