Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A propaganda átmenetileg eredményes lehet, ha azonban nem érkeznek meg az uniós források, akkor a sikertelenséggel mindenki szembesülni fog. Ágh Attila politológus a hatalom helyzetének destabilizálódására számít.

Felgyülemlettek és felszínre törtek azok a társadalmi problémák, amelyeket a Fidesz nem tudott megoldani. A tavalyi év a 2012-ben indult tendenciák összegződése volt az „Orbán-rezsimben”, a rendszer ugyanakkor markánsan új vonásokkal is jelentkezett – állapította meg a Népszavának nyilatkozva Ágh Attila.

Állítása szerint az Orbán-kormány csak válsághelyzetben tudja fenntartani magát, ezért nem a szó eredeti értelmében vett válságkezelésre törekszik, hanem a válság menedzselésére, netán annak elmélyítésére. Így próbál létrehozni olyan politikai szerkezetet, amelyben képes elnyomni az ellentmondásokat.

Az Orbán-rendszer a társadalom minden szegmensére rányomta bélyegét, tökéletes autokráciát valósított meg – jelentette ki Ágh Attila. A költségvetés elfogadásának módján is látszik, hogy a Fidesz mindent rendeleti kormányzással akar elintézni – tette hozzá.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: