Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hofi Géza kétségtelen tény, hogy a XX. század legnagyobb humoristája volt. Bár már több, mint 20 éve hunyt el, de az embernek olyan érzése van, ha Hofi Géza egykori paródiáit nézi, mintha csak tegnap vették volna fel.

Bátran kijelenthető, hogy Hofi Gáza művészete, paródiái, a humor nyelvén megfogalmazott társadalom és politikai kritikái örökzöldek. Ma is aktuális, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy most előkerült 1993-as Hofi idézet.

„A kritika veszélyesebb mint a kábítószer. Küzd is ellene a Fidesz tűzzel-vassal”- hangzik a Facebookon képes formába megjelenő idézet, amelyre nehéz azt mondani, hogy nem aktuális ma is.

Hofi Géza  Budapesten született 1936. július 2-án. Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

Öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József színigazgató 1960. szeptember 1-jével a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, a környék kulturházaiban is gyakorta haknizott, egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Számait saját maga írta és zenéjét is ő állította össze.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: