Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere az ATV műsörában egyetlen mondatával, elegánsan helyretette a Budapesttel folyton packázó Fideszt: A világon nincs még egy olyan ország, ahol az önkormányzatokat adóztatják és nem a gazdasági társaságokat

A kormánypárti médiumok azzal támadják a fővárost, hogy eltűnt az a 214 milliárd forint, melyet Tarlós István, előző főpolgármestertől örökölt a Karácsony Gergely vezette hivatal. Horváth Csaba ezzel kapcsolatban elmondta, Budapest nem csak pénzt örökölt, hanem rengeteg megkezdett feladatot is. 2019-ben, Tarlós István leváltásával, az új hivatal egy beruházási listát is kapott, melynek részét képezte többek között a 3-as metró felújítása is.

Ezeknek a megkezdett projekteknek a befejezésére elment a „megörökölt” pénz, de ez teljesen normális, tette hozzá Horváth Csaba.

Az MSZP politikusa elmondta, 2011-ig hatályban volt a kormány és a főváros között egy megállapodás, mely keretén belül 72,5 milliárd forintot kapott Budapest városvezetése a közösségi közlekedés fejlesztésére.

Ez 12 éve megszűnt, ma pedig ennek a validált értéke 148 milliárd forint lenne, „tehát a 72 milliárd felfejlődött 148-ra, ehhez képest a főváros 28 milliárdot kap összesen a közösségi közlekedés támogatására” – foglalta össze Horváth Csaba.

Az eltelt évek alatt azonban brutális inflációt kellett elszenvednie az országnak, valamint a kormány által időközben bevezetett szolidaritási adó is további 58 milliárd forintos kiadást jelent, így a fővárosnak gyakorlatilag 100 milliárdos hiánnyal kellett szembesülnie. „A világon nincs még egy olyan ország, ahol az önkormányzatokat adóztatják és nem a gazdasági társaságokat” – mondta el a szocialista politikus.

Zugló polgármestereként Horváth Csaba elmondta, az általa vezetett kerületnek is 3,3 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetni, ez az összeg pedig hiányzik, hiszen lehetne költeni útfelújításra vagy beruházásokra. Hozzátette, egy jó ideje a gépjármű adót sem az önkormányzatok kapják meg, hanem az is az állami kasszát gazdagítja.

Elmondta, polgármesterként pedig azt kell mindig előtérbe helyezni, hogy mitől tud fejlődőképes maradni a vezetett kerület, nem pedig a politikai nyomás szerint kell cselekedni.

Horváth Csaba elmondta, a főváros beperli a magyar államot a túladóztatás miatt, hiszen a jogszabályokat is megszegve 25 milliárd forinttal többet szed be a kormány, mint amennyit a törvény alapján megtehetne.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: