Titokban nyomtatták az Orbán Viktor életéről szóló könyvet, amely a miniszterelnök 60. születésnapjára, közösségi finanszírozással jelent meg. Stefano Bottoni magyar-olasz történésszel, a könyv szerzőjével az elmúlt húsz év bűneiről és arról beszélgettünk, hogy az elnyomó hatalom pontosan olyan jól nevelt sajtót és társadalmat szeretne, amilyen Magyarországon is van- írja az RTL weboldala
Stefano Bottoni 1977-ben született Bolognában, olasz apától és magyar anyától. Elmondása szerint többször is szavazott a Fideszre, de ezt már bánja: Lesokkolt, hogy ennyire naiv lehettem velük kapcsolatban.
A könyvben részletesen tárgyalom 2014 őszét, és nemcsak az Orbán-Simicska konfliktust, hanem a rendszer megmerevedésének folyamatát. Ekkor voltak az első, nagyobb tüntetések már egy kis erőszakkal a hatalom részéről. Diákok, Fidesz-székház, netadós tüntetés, már nem politikai pártok szervezésében, ekkor már más szemmel néztem az eseményekre- mondja a szerző az RTL Klubnak
Majd azt is hozzáteszi a csatornának, hogy egy másik személyes tapasztalat, hogy 2015-ben egy ösztöndíjjal, a családommal együtt Jénába költöztem, ott töltöttük majdnem a teljes évet. Ekkor alakult ki a menekültválság, érdekes volt megfigyelni ennek a német, a magyar és az olasz kommunikációját. Szeptember elején éppen Budapesten voltunk, néhány napot önkénteskedtem a Keleti pályaudvarnál, amikor Orbánék kialakították a káoszt, hogy az egész világ lássa a Nyugat kétszínűségét.
Miközben hús-vér emberek aludtak a földön és gyerekek mászkáltak a koszban. Az a pár nap az érzelmi eltávolodásom fontos állomása volt. 2015-re értettem meg, hogy helyzet van, mert ezek a fiúk nem úgy rendezkednek be, hogy készek átadni a hatalmat, hanem normális körülmények között leválthatatlan rendszert építenek- fogalmaz.
Majd az RTL-nek így folytatja: látnom kellett volna, ahogyan még néhány millió embernek, hiszen ebből már sok dolog elő volt készítve. A könyvben nyíltan bevallom, hogy én – nem jogász lévén – egyszerűen lebecsültem annak a jelentőségét, hogy a Fidesz kormány 2010-től alkotmányos rendszerként működik, ami egészen más dimenzióba helyezi a hatalomgyakorlást, mint egy szimpla kormányzás. Ha valaki kommunikálta is ennek súlyát – és biztosan így volt, emlékszem ellenzékiekre, jogászokra, akik felemelték a szavukat –, akkor nem esett le, hogy ez a hatalom bebetonozásának egyik leghatékonyabb eszköze, és hogy pontosan ez történik.
Amikor megértettem, már túl voltunk ki tudja hány alkotmánymódosításon. És túl voltunk a választási törvény átírásán is. Ezzel párhuzamosan jött a gazdasági térfoglalás, az identitásdiskurzus, majd a kulturális és tudományos világ teljes pályás letámadása. 2017-2018-ra teljesen egyértelművé vált, hogy innen nincs igazán visszaút, sőt most durvul be igazán a rendszer.
A szerző arról is beszél, hogy a Fidesznek nincsen szociálpolitikája. De akkor miért szavaz rájuk a cigányság jelentős része? Vagy az a réteg, amit régen munkásosztálynak hívtak? Vagy a kisnyugdíjasok nagy része? Komplett társadalmi csoportokat tudtak csaknem teljes egészében átállítani az elmúlt 20 évben a baloldalról a (szélső)jobboldalra.
Tisztában vagyok vele, hogy ez kevésbé érinti azt a középosztályt, amihez én is tartozom vagy a kreatív réteget, az értelmiséget, sőt őket üti a legjobban. De a Fidesznek abban igaza van, hogy a demokrácia a nagy számok törvényén alapul. Kik vannak többen? Azok, akik elmennek szavazni vagy azok, akik a Facebookon bejelölik a tüntikézést – ahogyan ők gúnyolódni szoktak –, aztán nem mennek el szavazni? A NER elvett sokaktól, de adott is – másoknak. És persze saját magának.
Létrehozták a saját társadalmukat úgy, hogy magyar társadalmat a saját képükre formálták, és ez egyre erősödő folyamat. Már nőnek fel azok a generációk, akik csak a NER-t látták, akiknek Gyurcsány Ferenc is valamilyen távoli dolog, a rendszerváltás vagy a 90-es évek demokráciája pedig őskor. A 20-23 éven alattiaknak gyakorlatilag semmilyen kapcsolatuk nincsen 2006-tal sem.
A Fidesz okosan épít erre a feledékenységre, az értő közbeszéd hiányára. És arra, hogy az oktatási rendszeren és a médián keresztül felül lehet írni a dolgokat. Az, hogy a budapesti buborékon túl a magyar fiatalok körében a Fidesz és a Mi Hazánk a legnépszerűbb pártok, az sok mindent elmond arról, mennyire sikeres volt a projekt.
A társadalmat szembesíteni kell azzal, hogy a közöny, a nemtörődömség, a »ne politizáljunk« féle attitűd vezetett minket ide. Ha látleletet készítünk a rendszerváltás sikertelenségéről, vállalnunk kell ezért az egész társadalom felelősségét is. Mert mi is felelősök vagyunk. Mindenki, aki itt élt.
A magyarországi médiáról is megosztja a véleményét a szerző: Élnék egy olasz példával. Nálunk egész tartományokban a maffia már 60-70 éve komplett társadalmi rendszert alkot. A maffia mindent ellenőriz, a gazdasági életet, a helyi politikát is. És nem szereti a túl kíváncsi újságírókat. Dél-Olaszországban ezért az elmúlt ötven évben több tucat újságírót öltek meg.
Ezek az emberek pontosan tudták, ha leírják XY nevét, jó eséllyel kapnak egy bombát az autójuk alá, vagy rosszabb esetben kivégzik őket. Vállalták. Ha mindig olyan tisztelettudóan viselkedünk, ahogyan a diktatúra szeretné, a diktatúra örökké fenn tud maradni, mert ez a dolgok logikája.
Orbán Viktor történelmet csinált, én pedig megírtam. Közben pedig gyűjtjük a fájó, személyes tapasztalatokat. Ha valaki külföldre utazik és politikára terelődik a szó, magyarként rossz hallani milyen borzalmas hazánk megítélése.
Jeszenszky Géza történész és volt külügyminiszter egyszer megírta Az elveszett presztízs című könyvében, hogyan vesztette el Magyarország a brit közvélemény rokonszenvét az első világháború előtt és ennek milyen katasztrofális következményei voltak. A mostani helyzetnek vannak közvetlen felelősei, az árat azonban közösen fogjuk cipelni, ugyancsak évtizedekig. Mennyi idő is kellett 1945 után? Kellett egy 1956, hogy Magyarországra ne úgy tekintsenek, mint egy fasiszta országra.
A teljes interjút idekattintva tudja elolvasni
