Komoly csörte alakult ki Győr egyik agglomerációs településének Vámosszabadi vezetője, és Győr város Fidesz párti polgármestere között. A falu polgármestere igencsak kellemetlen mondatokkal igazította el nagyvárosi polgármester társát.
Az Ugytudjuk.hu győri helyi oldal írt arról, hogy a GyőrPlusz Rádió műsorának vendége volt Dézsi Csaba András Győri fideszes polgármestere, ahol a nagyvárosi polgármester elkezdte kóstolgatni a szomszédos falu vezetését. Hiba volt.
A Fidesz párti polgármester ugyanis arról beszélt Vámosszabadi kapcsán, hogy át kéne gondolnia mindenkinek, hogy nem lenne-e jobb hivatalosan is Győrhöz tartozni.
Ide onnan jutott a polgármester, hogy Vámosszabadi Győrrel határos lakóparkja mellett kutyafuttatót építettek győri területen, de vámosszabadi forrásból.
Dézsi polgármester ezután kifejtette, hogy Győr önmagával határos, a környező településeken zömében kiköltöző győriek laknak, akik továbbra is a városban dolgoznak, gyerekeik ide járnak intézményekbe.
A Fidesz városvezetőjének a falut enyhén lenéző kijelentéseire Ambrus Gellért, Vámosszabadi polgármestere Facebookon reagált, s csak pislogunk, hogy eligazította Dézsit:
„Vámosszabadi SOHA nem lesz Győr része!” – írta a vámosszabadi polgármester.
„Minden tervünk és elképzelésünk (legyen szó akár rendezési tervről, akár gazdaságfejlesztési koncepcióról) arra irányul, hogy a település önállóságát és agglomerációs szerepét erősítsük” – írta.
A falu polgármestere első mély gyomrost be is viszi Dézsinek: posztja szerint Vámosszabadi a szeptembertől bezáró Győr város által üzemeltetett kiskúti óvodát tovább működtette volna, mivel náluk kevés az óvodai férőhely, Dézsi polgármester azonban nem reagált a felvetésre.
Tetszik érteni, csatlakozzanak ahhoz a Győrhöz, aki inkább bezár egy óvodát, mintsem válaszoljon a szomszédos falu polgármesterének, hogy oké átadjuk az üzemeltetést. S milyen már, hogy egy falu akar segíteni a nagyvárosnak? Nem fordítva kéne?
A poszt második felében sem kíméli Ambrus Gellért Dézsit: „Nekünk van elképzelésünk, hogy mit szeretnénk Győrrel határosan, milyen olyan fejlesztéseket tervezünk, amelynek hasznát Győr Vámosszabadival határos részei is élvezhetnek.
Ugyanakkor Győr távlati koncepciójából hiányzik minden olyan előremutató fejlesztési elképzelés, ami Győr északi részét érdemben érintené, fejlesztené, kiszolgálná.
Így azért elég furcsa azt hallani, hogy Vámosszabadi tartozzon Győrhöz, miközben Vámosszabadi fejlesztési koncepciója inkább gondolkodik Győr északi részét kiszolgáló fejlesztésben, mint amennyire Győr tervez saját területével.”
A vámosszabadi polgármester posztját azzal fejezte be: van miről tárgyalni, de a falu, vagy annak egy részének Győrhöz csatolásáról nem fognak.
Ilyen az, amikor azt hiszed, hogy nagy Fidesz úrként elmagyarázhatod a falusi polgármesternek, mi az irány, de az meg nem hallgat, hanem szépen elmondja a valóságot. Vajon mennyi ilyen történet van még?