“Aki jobban tudja az utat, jöjjön előre” – kétórás menetidő az első vonatpótló buszos napon Budapest és Tatabánya között- kezdi beszámolóját Varga Máté, tatabányai ellenzéki politikus
Nagy pórt kavart, hogy Lázár János közlekedésért is felelős miniszter, pénz meg minden előkészület nélkül közölte a MÁV vezetőivel, hogy újítsák fel az 1-es vasútvonalat. A miniszteri kapkodásnak meg is lett az eredménye, a vonatpótló buszosok azt se tudták hol vannak, legalább is ez derült ki Varga Máté, tatabányai ellenzéki politikus beszámolójából:
Bár lélekben minden utastársammal felkészültünk az elkövetkezendő három hónap átszállós-nyomorgós hétköznapjaira, arra talán kevesen számítottunk, hogy a gps-t nekünk kell majd helyettesíteni a Budapest-Tatabánya vonatpótló buszokon.
Tatabánya már régóta Budapest elővárosának számít, a munkába ingázók tömegei nem csak a bedugult M1-es autópályán, hanem a heringjáratnak csúfolt kora reggeli vonatokon is jól látszanak.
Testközeli élményem a fél 7-es és fél 8-as gyorsított személyvonatokról van, ezek egyébként normál menetrend mellett is megtelnek. Az egyik napról a másikra elrendelt vágányzár miatt most még többen választották ezeket a járatokat, hiszen a railjeteken kívül egyedül ezeket a szerelvényeket engedik teljes vonalon közlekedni.
Ha a normál menetrendben „heringjáratok” voltak, most palacsinta-járatnak hívtam volna, ha lett volna kedvem viccelődni. A bejutás Budapestre mindenesetre ugyanannyi időbe telt, mint korábban.
A hazajutás már érdekesebb volt. A Déli pályaudvarról Budaörsig jutottunk személyvonattal, a Volánbusz által szerződött különbuszok a budaörsi vasútállomás mögött várták az utasokat. Három jármű egymás mögött, a MÁV/Volánbusz munkatársai pedig kedvesen útbaigazították a tömeget. Az első busz csak Biatorbágyig, a másik kettő Tatabányáig közlekedik, minden állomáson megáll.
Természetesen mindenki sprintelt az ülőhelyekért, s aki nem volt elég gyors, sajnos a folyosón volt kénytelen állni a célállomásig. “Engem csak ideküldtek, ne kérdezzenek semmit, nem tudom” – szólt a hirtelen válasz utastársaimnak, akik egyszerűen csak köszöntek felszálláskor.
Törökbálintig még gond nélkül elértünk, ekkor kezdődtek a problémák. Sofőrünkről kiderült, hogy nulla helyismerettel rendelkezik, sem térképet, sem gps-t nem kapott a munkája elvégzéséhez.
Törökbálinton először csaknem felhajtottunk az autópályára Budapest irányába, az utasok gyors jelzésére azonban megálltunk, és visszatolattunk a felhajtóról. Majd valamilyen oknál fogva Érd felé indultunk meg. A városhatárt jelző táblánál ismét szólnunk kellett a buszvezetőnek, hogy most már forduljunk meg, mert egészen biztosan rossz irányba tartunk.
“Aki jobban tudja az utat, jöjjön előre” – szólt az ingerült válasz az utasok egyre hangosabb morgolódására. Ekkor azonban még a folyosó is tömve volt emberekkel, természetesen senki nem tudott volna előre fáradni.
Biatorbágyra még ezután sem sikerült közúton eljutnunk, csak felhajtottunk az autópályára, ahonnan Biatorbágy után 3 km-rel sikerült csak lejönnünk. Közúton vissza Biatorbágyig, majd a felesleges hurkok után már rendben eljutottunk Bicskére. Szár és Szárliget után ismét autópálya következett, ahonnan – mivel csak az óvárosi lehajtónál tudunk lejönni – ismét vissza kellett kanyarodnunk Alsógallára, majd a városon keresztül értünk célba.
A szabályozhatatlan, jéghideg levegőt a nyakunkba eresztő klíma, a szűkös hely, a kétórásra nyúlt menetidő és a mérföldeket bolyongó, dunántúli Kóbor Grimbusz feledhetetlenné tette az első napunkat ebből a csodás három hónapból.
Köszönjük az élményt Lázár Jánosnak, és az elmúlt 13 év sikeres közlekedés-fejlesztés politikájának.
* A MÁV/Volánbusz dolgozóinak, és az ország minden pontjáról idevezényelt buszvezetőknek csak köszönettel tartozhatunk, miattuk működik még a rendszer úgy, ahogy. Az utasok mellett ők is elszenvedői a dilettáns politikai döntéseknek. Köszönöm a munkájukat, természetesen nem rájuk haragszom.
