Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több portál is beszámolt arról, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén tartott előadást, ahol elismerte, hogy a költségvetési mutatók nem alakulnak úgy idén, ahogyan várták. A pénzügyminiszter szavai után zuhanásnak indult a Forint árfolyama és az OTP részvények árát is szépen hazavágta- írja a 444

A pénzügyminiszter ezen a konferencián, pedig csak a másfél éve szokásos bejelentéseket tette: a kormány számai nem úgy alakultak, ahogy tervezték, muszáj ismét hozzányúlni a költségvetéshez és újabb megszorító csomag jöhet.

Nyilván, komoly szakértelemre vall, hogy a kormánynak másfél éve még a számok közelébe se sikerül találnia: kormány eredetileg 3,9 százalékos hiánnyal tervezett erre az évre. Az államháztartási hiány összege azonban már augusztusra elérte lényegében az egész évre tervezettet.

De a gazdasági növekedés számaival is komolyan mellé lőttek: a kabinet úgy számított, hogy a magyar gazdaság az idei második negyedévben kilábal a zuhanásból, ám végül 2,4 százalékos lett az éves visszaesés, és negyedéves szinten is tovább tartott a gazdaság hanyatlása.

Varga Mihály így egy újabb megszorító csomagot jelentett be: emelik a bankok adóit, amit ugye tudjuk, hogy az emberek fizetnek meg.  A pénzügyminiszter szerint lehetséges egyes honvédelmi beruházások elhalasztása, s ami a legfájóbb lesz sokaknak: valamint mérlegelheti a kormány a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálatát is.

Nyilván ez leginkább a lakásvásárlás és a vállalkozás fejlesztési lehetőségeket érintheti a legfájdalmasabban.

A bejelentés után rögtön zuhanásnak indult az OTP árfolyama a bejelentés után nem sokkal már mínusz 7 százaléknál járt a budapesti tőzsdén. De a forint árfolyama is megsínylette a pénzügyminiszter szavait: nap elején egész erősen kezdett a forint a devizapiacon, majd ahogy közeledett Varga Mihály beszéde, meredeken emelkedni kezdett a görbe.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: